Menü

Igaz, csak a szezon elején járunk, de vasárnap létfontosságú lenne a győzelem a KNKSE számára

A GBB ZRT Kecskeméti NKSE női kézilabdacsapata az NB I/B Keleti-csoportjának 3. fordulójában ismét idegenbe látogat. Varga József csapata vasárnap Dunakeszin aratna fontos győzelmet.

Eddig jó szezont tudhat maga mögött a KNKSE, hiszen az első fordulóban a bajnokság legnagyobb esélyese, a Vasas ellen harcolt nagyot és maradt alul csupán három góllal, míg a második játéknapon izgalmas végjáték után a Tempo KSE ellen nyert 33-30-ra. Az a győzelem nagyon kellett a kecskemétieknek, hiszen ebben a szezonban minden pont aranyat érhet, a versenyszabályzat változtatása értelmében ugyanis a 12 csapatos bajnokság végén csak az első 7 helyezett csapat marad benn biztosan. Márpedig ahhoz, hogy a hírös városiak az első hétben szerepeljenek, a papíron gyengébb Tempo ellen kötelező volt a két pont begyűjtése.

A szezon előtti esélylatolgatások során a Dunakeszi gárdája is talán abba a kategóriába tartozott, amely ellen jó lenne oda-vissza győzni. Főleg, ha azt nézzük, hogy tavaly idegenben nagyon simán, 34-25-re nyert Dunakeszin a Kecskemét. (A hírös városban már nem mérkőztek meg egymás ellen az együttesek, hiszen addigra a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt a bajnokság.)

Ami az idei idényt illeti, a Pest megyeiek eddig az FTC U20 és a Vasas ellen léptek pályára, és nem sok sikerélményt szereztek, ugyanis mindkétszer 40 gól felett kaptak. A Fradi ellen 41-27-re, a Vasas ellen 45-20-ra kaptak ki. A pontok gyűjtését Molnár Ádám csapata valószínűleg a Kecskemét ellen megkezdené, így bizonyára parázs, kiélezett küzdelemre van kilátás. Kezdés vasárnap 18 órakor.

Nyakó Rozália játékos (GBB ZRT Kecskeméti NKSE):Úgy érzem, az utóbbi bajnokin szerzett két pont lendületet adott a csapatnak. A héten nagy hangsúlyt fektettünk az egyéni és páros megoldásokra, illetve az indításokra. Remélem, ez a hétvégi meccs során is megmutatkozik és sikerül gyors gólokkal meglepni az ellenfelünket. Mivel a Dunakeszinek még nem sikerült győznie ebben a szezonban, így biztos vagyok benne, hogy ők is mindent meg fognak tenni a sikerért. Hajtós, küzdős összecsapásra számítok. Bízom benne, hogy a hétvégén újabb fontos két ponttal gazdagabban térünk haza Dunakesziről.

VS Dunakeszi – GBB ZRT Kecskeméti NKSE

Női kézilabda, NB I/B Keleti-csoport, 3. forduló

2020 szeptember 27. vasárnap, 18.00

Dunakeszi, Szent István Ált. Isk. Sportcsarnok

JV: Marton Zsófia, Szabó Eszter


A második félidőben három gólt lőtt üres kapura, végig vezetve győzött az SG Kecskemét Futsal


S. Juhász Tamás, a Kecskeméti LC játékosának kedvenc fotói


Kétszer is vezetett, végül döntetlent játszott Pécsen a KTE LA U19


Cselgáncs: KJC-KESI bronzérem a junior országos bajnokságról


Élő közvetítés: Nyírgyulaj KSE – SG Kecskemét Futsal mérkőzés | 18:30


Képgaléria: Az SC Hírös-Ép – Nyárlőrinci LSC mérkőzés képekben


Alulmaradt az SC Hírös-Ép a Nyárlőrinccel szemben, hét sárga lapot osztott ki a játékvezető


A három pontért utazik a Nyírgyulajhoz az SG Kecskemét Futsal


KTE HUFBAU: Több helyzet, stabil védekezés, siker Körösladányban


Élő közvetítés: Körösladányi MSK – KTE HUFBAU labdarúgó mérkőzés | 14:30


Kesport TV | Pesti Marcell: Szerintem Apunak a legnehezebb


Képgaléria: A Kecskeméti LC – Lajosmizsei VLC mérkőzés képekben


A második félidőben döntötte el a meccset és fontos győzelmet aratott a KTE-Piroska Szörp


Nem bírt egymással a két csapat a szomszédvári derbin – Döntetlen a KLC-Lajosmizsén


Jó erőkből álló újonchoz utazik a KTE HUFBAU


Élő közvetítés: DEAC NK KFT – KTE-Piroska Szörp férfi kézilabda mérkőzés | 18:00


Háromesélyes mérkőzés előtt áll az SC Hírös-Ép, Kitl Zoltán szerint a jó teljesítmény elvárt


Nem ment a Kispest ellen, megszakadt a KNKSE győzelmi szériája


Régi-új emberrel a fedélzetén utazik szombaton Debrecenbe a KTE-Piroska Szörp


Kesport TV: Újra Kecskemét – Lajosmizse megyei rangadó jön, ezúttal a KLC számára