Menü

Kesport Kávéház | Ifj. Dunszt Ferenc: “Édesapám büszke lenne rám”

A Dunszt család neve összefort Kecskeméten a röplabdával, hiszen generációk nevelődtek ki a sportágban testnevelői és edzői elhivatottságuknak köszönhetően. Ifj. Dunszt Ferenc sem maradt ki a sorból, hiszen édesapját követve a Katona József Gimnáziumban lett testnevelő, s bár az edzői pályát is elkezdte, pár éve családja miatt döntött úgy, hogy visszább vesz a tempóból, ami elmondása szerint azért nem végleges állapot.

Aligha hiszem, hogy lett volna más út számodra kissrácként, mint a testnevelői pálya, illetve a röplabda. Jól sejtem?

Édesapám, édesanyám, nagybátyám, nagynéném, unokatestvérem is ezt a vonalat vitte. Nem is az esélyről van szó igazából, nem is terveztem mást nagyon. Sokáig nem tudtam egyébként, hogy mi szeretnék lenni. A továbbtanulás előtt felmerült a nagy kérdés, hogy mi leszek, ha nagy leszek? A biológia, a zene és a sport érdekelt igazából. Tizenegyedik év elején vetette fel apám, hogyha komolyak a szándékaim a testnevelői pályával, akkor engem maximálisan fel fog erre készíteni. Neki is kezdtünk, és végül ezt az irányt  választottam.

Mi inspirált, hogy pedagógus legyél, illetve röplabda edző?

Elsősorban inkább testnevelő lettem, mint edző. Magam is játszottam, ebben egyébként lehetett volna más választásom is, de annyira ebben a körben nőttem fel, hogy ez kézenfekvő volt. Kicsi koromtól kezdve edzőtáborokba jártam a szüleimmel, gyakorlatilag ez volt nekünk a nyaralás, hiszen ilyenkor mindig vitték a családot is. Ha már ott voltam, akkor be is álltam a csoportokba, meg is tanultam a sportot, és végül vittem ameddig vittem. Élsportoló nem lett belőlem, egyrészt alkatomból kifolyólag, másrészt sokkal ügyesebbek is voltak nálam, de magát a játékot, a sportot, az ezzel járó atmoszférát nagyon megszerettem. Az inspiráció tehát az volt, hogy a szüleim nyomdokaiba lépjek, hogy ezt a hangulatot továbbra is meg tudjam tapasztalni.

Pedagógus és edző szülők mellett, mennyire voltak esetleg súrlódások a cél felé vezető úton?

Súrlódás nem volt, középiskolás koromban annyi maximum, hogy én nagyon szerettem volna zenélni. Amikor az első gitárt megkaptam, megtanultam játszani, akkor persze rockzenész akartam lenni, nagy zenei karrierről álmodtam. Ez szerintem teljesen természetes ilyen korban, ha már valaki belevág. Ebből azért apámmal voltak nézeteltérések, ő ezt nagyon nem szerette volna, mivel voltak negatív tapasztalatai. Több olyan tanítványa is volt, akik ezen a vonalon rossz irányba mentek, lecsúsztak, ettől féltett engem. Eleve a sporttal sem lehetett ezt összeegyeztetni, de ez az egész egy ilyen dackorszakos periódus, ellenállás volt. Ma már azt mondhatom, hála istennek nem lett ebből semmi. Utána aztán egyenes volt az út, hogy a Katonába menjek testnevelőnek, édesapám kitaposta nekem az utat, más választásom nem is lehetett, de nem is akartam más utat akkor már. Örülök, hogy azóta is itt lehetek.

Ha már az egyenes út szóba került, középiskolás korodban is vezethetett volna akár már a Katonába, de mégis a Református Gimnáziumba mentél. Ez is tudatos döntés volt?

Mondhatni, hogy igen. Édesapám nem szerette volna, hogyha oda járok, ahol ő tanít. Ennek sok előnye, de sok hátránya is van. Nekem is van olyan kollégám, akinek a gyereke oda jár hozzánk, pedagógusa válogatja, hogy ezt jónak, vagy kevésbé jónak érzi. Az én szüleim azok közé tartoztak, akik ezt nem támogatták. Ennél igazából mérvadóbb volt, hogy a Református Gimnáziumban akkor indult újra a hatosztályos képzés. Az egyházi nevelésnek is köze volt ehhez persze, az egész családunk mélyen vallásos.

Édesapáddal együtt is taníthattál utána a Katonában. Mikor kapcsolódtál be a röplabda vérkeringésébe edzőként?

Automatikus volt, már az első évtől kezdve kaptam egy csoportot, amit ő vitt. A nyugdíjhoz közelítve már szeretett volna minél több dolgot leadni magáról, én fiatal, agilis legényként szépen átvettem ezeket. Belecsöppentem a sűrűjébe, rögtön megkaptam egy kifejlett csoportot. Akadtak nehézségek, hiszen korban nagyon közel álltam hozzájuk, majdnem korosztályomon belüli srácokkal kellett dolgozni, de ezt minden fiatal testnevelő átéli.

Milyen sikerekre és kikre vagy a legbüszkébb?

Azt tudni kell, hogy sok minden változott addigra. Két alapbázis volt a Vásárhelyi és Arany János iskolában, ahol eleve röplabdával foglalkoztak már az általános iskolában. Onnan amikor a srácok továbbtanulni mentek, akkor a röpisek jellemzően a Katonába jöttek, mindig nagyon erős csapatok is voltak. Ez sokáig működött, hozták az iskolának az érdemeket, de a tanulásban sok esetben nem jeleskedtek, úgyhogy idővel ez a rendszer megszűnt. Amikor én odakerültem, akkor már tulajdonképpen saját nevelésű gyerekeket próbáltam majdnem a nulláról felzárkóztatni. Három nevet azért így is kiemelnék, Gacs Dániel, Dorcsák Lajos és Szabó Alpár is mondhatni, hogy az én kezem alatt tanult meg röplabdázni. Alpár válogatott lett, Lajos pedig egészen sokáig vitte a karrierjét, a kecskeméti csapatnak is meghatározó játékosa volt, ahogy Dani is. Nem nevelő edzője voltam, de négy-öt évig volt nálam Kaszap Tamás is például. Csapat szinten három diákolimpia-győztes csapatom volt, amire nagyon büszke vagyok. Most már csak az amatőrök közt, de mindig ott vagyunk az első öt között.

Pár éve egyesületi szinten abbahagytad az edzősködést. Miért?

Már pontosan nem is tudom, de valóban, négy-öt éve már aktívan nem csinálom, a sportiskolának nem vagyok alkalmazottja, klubcsapatnál nem dolgozom. Az iskolai sportkörben tartok edzéseket, illetve az említett amatőr csapatot vezénylem, ezen a szinten azért megmaradt ez a vonal. Az ok teljesen egyszerű, családi okokból döntöttem így. Jöttek a gyerekek szépen sorban, és egyre inkább azt éreztem, hogy a családnak szüksége van rám, egyszerűen nem fért már bele a hétköznapjaimba. A röplabda még annyival van benne az életembe, hogy játékvezetőként tevékenykedem. Aki komolyan edzősködik, az minden nap edzéseket tart, késő délután ér haza, hétvégén meccsel a csapatival, szinte teljes állás ez is. Én úgy éreztem, hogy a családomnak nagyobb szüksége van rám, mint a kecskeméti röplabdának.

Mi az, amit leginkább adott neked egyébként a sport?

A rendszer, a napi rutin mindenképpen ilyen, ez a mai gyerekeknek is nagyon fontos lenne. Az, hogy nekem iskola után még edzésekre kellett menni, az beleivódott a mindennapjaimba. Kialakult egy hétköznapi pezsgés reggeltől estig, ez később is hasznos tapasztalat, amikor már munkába kell járnia az embernek. Szintén fontos az, hogy adott volt egy csapat, volt egy gépezet, aminek része voltál, akár csereként is. Ebben is meg kell találnia az embernek a helyét, hogyan tudja a maga módján sikerre vinni.

Felmerül a kérdés, hiszen a Dunszt család vérében van: nem hiányzik számodra ezzel együtt az edzősködés?

Magába a röplabdába beleszülettem. Édesapám halála után is vittem ezt a vonalat, ezt kötelességemnek is éreztem. Biztosan vannak olyanok, akiknek ez fájó, hogy pont én, a nagy Dunszt Ferenc fia szállt ki ebből a dologból. Ugyanakkor azt hiszem, hogy édesapám büszke lenne rám, a családomra, illetve arra is, amerre tartok. Folyamatosan nyomon követek egyébként mindent, a kollégákkal ápolom a kapcsolatot, most is megkerestek, hogy nem akarok-e visszamenni, mert igény lenne rá. Szerencsére egyre több a röplabdázni vágyó gyerek, de egyre kevesebb az edző. Most még mindhárom gyerekem kicsi, a kislányom májusban született. Amíg ők nem önállóak, addig rám szükségük van itthon. Amint ez változni fog, nem fogok elzárkózni a dolog elől, hiszen azért hiányzik. Addig is egy másik vonalba ástam magam bele az iskolában, ez a turisztika. Nagyon sok programot szervezek a diákoknak, például sítábort, bicikli túrát, természetjáró tábort, vízitúrát. Mondhatjuk, hogy nekem most ez lett a második munkaköröm. Nagy örömömre ez rengeteg pozitívumot ad a gyerekeknek, ki tudjuk őket szakítani a virtuális világból, környezettudatossá, természetközelibbé tudjuk formálni őket, ahol a szociális érzéküket is tudjuk fejleszteni. Ez is egy nagy falat most az életemben, amit nem titok, kicsit a röplabda pótlására is hoztam létre.

 

(Nyitray András | kesport.hu)

 

 

 

 

 


A második félidőben három gólt lőtt üres kapura, végig vezetve győzött az SG Kecskemét Futsal


S. Juhász Tamás, a Kecskeméti LC játékosának kedvenc fotói


Kétszer is vezetett, végül döntetlent játszott Pécsen a KTE LA U19


Cselgáncs: KJC-KESI bronzérem a junior országos bajnokságról


Élő közvetítés: Nyírgyulaj KSE – SG Kecskemét Futsal mérkőzés | 18:30


Képgaléria: Az SC Hírös-Ép – Nyárlőrinci LSC mérkőzés képekben


Alulmaradt az SC Hírös-Ép a Nyárlőrinccel szemben, hét sárga lapot osztott ki a játékvezető


A három pontért utazik a Nyírgyulajhoz az SG Kecskemét Futsal


KTE HUFBAU: Több helyzet, stabil védekezés, siker Körösladányban


Élő közvetítés: Körösladányi MSK – KTE HUFBAU labdarúgó mérkőzés | 14:30


Kesport TV | Pesti Marcell: Szerintem Apunak a legnehezebb


Képgaléria: A Kecskeméti LC – Lajosmizsei VLC mérkőzés képekben


A második félidőben döntötte el a meccset és fontos győzelmet aratott a KTE-Piroska Szörp


Nem bírt egymással a két csapat a szomszédvári derbin – Döntetlen a KLC-Lajosmizsén


Jó erőkből álló újonchoz utazik a KTE HUFBAU


Élő közvetítés: DEAC NK KFT – KTE-Piroska Szörp férfi kézilabda mérkőzés | 18:00


Háromesélyes mérkőzés előtt áll az SC Hírös-Ép, Kitl Zoltán szerint a jó teljesítmény elvárt


Nem ment a Kispest ellen, megszakadt a KNKSE győzelmi szériája


Régi-új emberrel a fedélzetén utazik szombaton Debrecenbe a KTE-Piroska Szörp


Kesport TV: Újra Kecskemét – Lajosmizse megyei rangadó jön, ezúttal a KLC számára