Vasárnap a Gödi SE gárdáját fogadta a Messzi István Sportcsarnokban a GBB ZRT Kecskeméti NKSE az NB I/B Keleti-csoportjának 4. fordulójában. A találkozón végig a hazaiak domináltak, és Nagy Éva fantasztikus kapusteljesítményének is köszönhetően magabiztosan, 30-16-ra nyertek és felléptek a dobogó legfelső fokára.

A vasárnapi találkozó előtt a Göd egyetlen meccset sem játszott a bajnokságban, ugyanis nemrégiben volt három – meg nem nevezett – koronavírusos játékosuk. A KNKSE más helyzetből várta a találkozót, hiszen háromból két meccset is megnyert a 4. forduló előtt.

A harmadik percben született meg az összecsapás első találata, amit Dancsó révén a Göd szerzett, majd Bab rögtön egalizált. Nagy Éva, a hazai kapus már ekkor elkapta a fonalat, remek védéseket mutatott be és Bab újabb góljával már a KNKSE vezetett. Szépségdíjas figurát követően Jámbor-Herceg passzát Lengyel váltotta gólra a 7. minutumban, majd Borbély értékesített ziccert, 4-1. Ezt követően majdnem tíz percig nem talált be a Kecskemét, ám a Gödnek csak az egyenlítés jött össze, majd Varga József jó ütemű időkérését követően Nyakó és Bab is eredményes volt, 6-4. Nagy Éva folytatta remeklését, nagyszerű bravúrokat mutatott be, több ziccert is hárított, és Nyakó gólja után 9-6-nál időt kért a Göd is. Védekezésben masszívak voltak a hírös városiak, csak kilenc gót engedtek 30 perc alatt a Gödnek. A félidőre 12-9-es eredménnyel vonultak a felek.

Csak úgy, mint az első, a második játékrész is Dancsó góljával indult, amire ezúttal Borbély válaszolt sikeres hétméteresével, majd ezután már harmadszorra játszotta el Nagy Éva és Borbély azt, hogy a kapus védése után egyből indította az irányítót, aki ziccerben nem hibázott, 14-10. Nem sokkal később a hálóőr Bab Ágotát is ziccerbe hozta kiváló indításával, aki belőtte a 15. hazai gólt. Lengyel, Jámbor-Herceg és Nyakó találataival, valamint Nagy Éva védéseivel – aki ekkorra már 60 százalékosnál is jobb védési mutatóval és húsz hárításnál tartott – tovább növelte előnyét a KNKSE, 18-12. Belépve a meccs utolsó negyedébe ismét Borbélyt ugratta ki védése után Nagy Éva, ráadásul egymás után kétszer is, a Göd egyszerűen nem tudott visszafutni, és Jámbor-Herceg ziccerével már tíz volt közte, 23-13. A tízgólos különbséget sokáig tartották a csapatok, de a végére még ennél is nagyobb előnyt harcolt ki magának a Kecskemét, köszönhetően annak, hogy hat percig megint gólképtelen volt a Göd. Az utolsó pillanatokban még a fiatal Radva is betalált, a végeredmény 30-16 lett. Nagy Éva 31 védéssel zárta az összecsapást.

A KNKSE ezzel megszerezte zsinórban harmadik győzelmét a bajnokságban, és négy fordulót követően – bár mindenkinél több meccset játszott – vezeti a tabellát.

A kecskemétiek legközelebb október 16-án Kispestre látogatnak, és ha ott is két pontot szereznének, akkor beállítanák négy meccsen át tartó győzelmi sorozatukat, amelyre legutóbb két szezonnal ezelőtt, 2019 márciusában volt példa.

Varga József vezetőedző (GBB ZRT Kecskeméti NKSE): – Nagy Éva remek teljesítménye tartást adott a csapatnak. Az első félidőben nagyon sok helyzetünket hibáztuk el. A második játékrészben annyit változott a játék képe, hogy nagyobb százalékban értékesítettük a ziccereinket. Örülök, hogy magabiztos győzelem lett a vége.

Nagy Éva kapus (GBB ZRT Kecskeméti NKSE): – Ritka, hogy ennyire el tudom kapni a fonalat. Nagyon jól működött a védelem, éreztem a lövéseket. Boldog vagyok amiatt, hogy így teljesítünk. Látszik az elvégzett munka a csapaton, és bízom benne, hogy a győzelmi sorozatunk tovább íródik majd. 

Tősér Tibor vezetőedző (Gödi SE): – Gratulálok az ellenfélnek. Amire készültünk, abból semmit nem tudtunk megvalósítani. Kár kifogásokat keresni, ennél sokkal többre számítottam. A játékosaim nagy része egyszerűen az öltözőben maradt. Értékelhetetlen volt ez a meccs, innen már csak felfelé van. 

GBB ZRT Kecskeméti NKSE – Gödi SE 30 – 16 (12 – 9)
Női kézilabda, NB I/B Keleti-csoport, 4. forduló
2020 október 04. vasárnap, 18.00
Messzi István Sportcsarnok, Kecskemét
JV: Hantos Dorina, Rózsahegyi Brigitta

A KNKSE gólszerzői: Borbély 10 (1), Bab 5, Jámbor-Herceg 5 (1), Lengyel 4, Nyakó 4, Pécsi 1, Radva 1.

Kiállítások: 4 perc, illetve 4 perc

Hétméteresek: 3/2, illetve 3/3

(Vizi Zalán | kesport.hu)

Vélemény, hozzászólás?