Drávucz Rita 1980-ban született Szolnokon, ahol rögtön a vízi sportágakban jeleskedett. Előbb úszott, majd 14 évesen vízilabdára váltott, ami meglehetősen jó döntésnek bizonyult, hiszen egy évvel később már a kecskeméti, első osztályban szereplő Villanó Fókák csapata igazolta le. Drávucz Rita világbajnokságot és Európa-bajnokságot nyert a magyar válogatottal, illetve légiósként tizenegy szezont is eltöltött Olaszországban. Múltidéző interjú:
Szolnokon születtél, ahol először úszni kezdtél el, majd nem sokkal később átváltottál a vízilabdára. Gondolom ezt nem bántad meg, miért döntöttél így?
Nagyon szerettem versenyezni többször álltam a dobogó tetején is, de sajnos, ahol úsztam, ott megszűnt az úszószakosztály és a Központi Sportiskolában, a KSI-ben tudtam volna folytatni. Hajnali ötkor keltem közel 1 évig, illetve iskola után délután is edzések voltak, de nekem ez megterhelő volt. A barátnőim úszásról vízilabdára váltottak, és nagyon invitáltak. A közösség számomra rengeteget jelentett, ezért úgy döntöttem, hogy a társaimat követve kipróbálom a vízilabdát, amit nagyon megszerettem.
1995-ben, csupán egy évvel később Kecskemétre igazoltál, mindössze 15 évesen máris a felnőtt csapathoz kerültél. Hogyan emlékszel vissza a hírös városban töltött egy évedre?
Szolnokon volt egy csapattársam, aki szintén ügyes, gyors játékos volt, és kettőnket hívott Valkay Ferenc, hogy igazoljunk Kecskemétre. Nagyon megvan bennem a kép, ahogyan ültünk otthon Szolnokon a nappaliban a szüleinkkel, és az átigazolásom lehetőségéről beszéltünk. Végül 15 éves koromban meghoztam azt a döntést, hogy igent mondok a hívásra, így eligazoltam, és kollégiumba kerültem. Őszintén szólva, életem egyik legnehezebb éve volt, hiszen kamasz lányként egy új városban, új iskolában, új csapatban kellett helytállnom. A tanulmányi átlagom egy teljes jegyet leromlott, hiába minden törekvésem, lelkileg nagyon nehéz időszak volt. A csapat kiváló volt, sokakkal életre szóló barátságot kötöttem. Edzőnknek is nagyon sokat köszönhetünk, mindent megtett értünk. Öten a ’96-os junior Európa-bajnokságra is kijutottunk abból a gárdából, ahol bronzérmet szereztünk. Összességében, annak ellenére, hogy nehéz volt számomra az az év, a karrierem és a fejlődésem szempontjából mindenképpen jó döntés volt.
Egy évvel később Kecskemétet is elhagytad és Szentesre igazoltál, ahol négy esztendőt töltöttél el.
Így igaz, Kecskemét után jött Szentes az életemben. Az is meghatározó időszak volt számomra, hiszen a csapatunk edzője a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt, és akkor lettem először felnőtt válogatott. Rengeteg tudást szereztem abban az időben.
Ezt követően Olaszországba szerződtél, ahol pályafutásod fontos részét töltötted. Hogyan jött a külföldi lehetőség?
A régebbi csapattársaim közül többen is Olaszországban játszottak, és 2000-ben a Sydneyben megrendezett nyári olimpia előtti kvalifikációt Palermóban rendezték. Akkor kerestek meg. Életem során a nagy döntéseknél mindig az befolyásolt, hogy olyan döntéseket hozzak meg, amelyek után nem marad meg bennem a „mi lett volna ha” érzés. Emiatt az olasz szerződésemre sem tudtam nemet mondani, és ezt nem is bántam meg, mint ahogyan a karrierem során semmilyen váltásomat sem. Nagy kíváncsisággal és nagy tettrekészséggel vágtam neki Olaszországnak.
Egyhuzamban tíz évet is kint játszottál, majd egy év szegedi kitérőt követően még egy szezon erejéig Olaszországban vízilabdáztál. Ez idő alatt négy bajnoki- és három Bajnokok Európa Kupája címet is ünnepelhettél. Hosszú időszak volt, de ha ki kellene ebből választani a legjobb pillanatokat, akkor mit mondanál?
Gyümölcsözőnek jellemezném az olasz karrierem. Az első szezonomban olyan csapathoz kerültem, amely azelőtt az ötödik helyen zárt. Remekül szerepeltünk, a nagyok ellen is jó eredményeket értünk el, például a bajnok Orizzontéval döntetlent játszottunk, majd a nyáron le is igazolt az Orizzonte Catania. Ott olyan együttesben vízilabdáztam, amely az itáliai válogatott gerincét alkotta, és rengeteg tapasztalathoz jutottam. Három bajnoki elsőség mellett BEK-et is nyertünk. Ami újdonság volt, és ami még profibbá tette az egészet, hogy nem hosszútávú szerződéseket írattak alá az idegenlégiósokkal, hanem csak egy évre szóló kontraktusokat kötöttek velünk. Ha valakivel nem voltak megelégedve, akkor a nyáron elköszöntek tőle. 2004-ben Firenzébe álltam tovább, ahol szintén nagyszerű klubhoz kerültem. A Fiorentinával pont a régi csapatommal, az Orizzontéval küzdöttünk hatalmasat minden évben az aranyéremért. Egyszer sikerült elnyerni előlük, de olasz éveim alatt végig döntőket játszhattam. A magyar ligához képest erősebb volt akkoriban az olasz bajnokság. A klubélet kőkemény edzései mellett nyugodt körülmények között készülhettünk, amíg itthon nyaranta mindenkinek három hónap alatt kellett bejátszani magát a válogatottba.
Pályafutásod egyértelműen sikeresnek tekinthető, légiósként folyamatosan finálékban ugorhattál medencébe. Maga az élet mennyire feküdt számodra, nem volt honvágyad?
Természetesen volt honvágyam, ám nem voltam annyira nehéz helyzetben, mert a nyarakat a válogatott miatt mindig itthon töltöttem, illetve karácsonykor is haza tudtam utazni. Olaszországban mindenhol jól éreztem magam, és a klubok biztosítottak mindent, amire a sportolónak szüksége van. Teljes mértékben a vízilabdára tudtam koncentrálni, így a honvágy csak néha fogott el, többször a csapattársakkal kirándulni mentünk vagy buliztunk szabadidőnkben, valamint többször a családom is meglátogatott.
Magyar válogatottként világbajnok és Európa-bajnok is voltál. Számodra a legfontosabb a válogatottság volt?
Igen, egyértelműen a válogatott és a nemzeti csapatban való jó szereplés volt számomra a legfontosabb. Felemelő érzés volt hazámat, a barátaimat, a szomszédaimat, a nem ismert embereket, egyszóval a magyarokat képviselni. Mindennek a csúcsa a 2001-es budapesti EB volt. A hazai rendezésű esemény által hirtelen berobbantunk a köztudatba, a Margitszigeten 5 nap alatt 5 meccset játszottunk le, a végső mérkőzéseken telt ház volt. Leírhatatlan érzés volt megnyerni azt az Európa-bajnokságot, és azért csodálatos hazai közönség előtt nyerni, mert mindenki joggal a magáénak érezheti a sikert, az edző, a játékos és a szurkoló is.
Öt évvel később a világ tetejére is felértél a magyar válogatottal és azon a vb-n az All Star csapatba is beválogattak. Az egyik legjobb játékosként mennyire érezted magad felelősnek a sikerért?
Azt gondolom, a válogatottban mindenkinek ugyanúgy felelősnek kell éreznie magát, mindenkinek mindent meg kell tennie a másikért és a magyarokért. Attól, hogy valaki jó játékos, lehet, hogy egy-egy meccsen nem fog jól teljesíteni, de azért voltunk egy csapat, mert mindenki kivette a részét a győzelemből és a vereségből egyaránt. Örülök, hogy azon a világbajnokságon jól jött ki a lépés számomra, holott nem nyújtottam 100%-os teljesítményt a magam értékrendje szerint. Az, hogy beválogattak az All Star csapatba, nem jelent nekem akkora sikert, hogy a top eredményeim között nevezzem, bár büszke vagyok rá, de a csapatszinten elért díjak, érmek, trófeák fognak a nap végén bármit is érni.
Kecskeméten lettél élvonalbeli játékos. Visszatekintve sikeres karrieredre, mennyire tekintesz a kecskeméti évre úgy, mint a kiindulópontra, vagy ez jobban igaz Szolnokra, ahol megismerkedtél a sportággal?
Szolnokon születtem, a gyökereim oda kötnek, sportolni is ott kezdtem el, de Kecskemét is nagyon fontos állomás volt az életemben. Kecskemét nélkül nem jutottam volna el idáig. A hírös városban a Bolyai János Gimnáziumba jártam, és mindig elmondom, hogy rettentően nagy segítséget nyújtott nekem a szolnoki és a kecskeméti iskola is abban, hogy a vízilabdával ilyen szinten tudjak foglalkozni. A sportolókat mindenben támogatták. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a köznevelési intézetek támogassák ebben a diákokat, hiszen a gyereknek ugyanolyan fontos a sport és a tanulás, ebben egyensúlyt és összhangot kell teremteni. Így utólag is köszönöm Kecskemét városának és a Bolyainak a támogatást.
Jelenleg hol éltek a családoddal, mivel foglalkozol, illetve mennyire kötődsz még a vízilabdához?
Budapesten élünk, de a férjem kecskeméti és épp a minap voltunk a városban anyósomnál, a korábbi válogatott kosárlabdázónál, Zakiján Juditnál. Egyébként a párom, Andor a Bolyaiban osztálytársam volt, majd 15 évvel később összehozott minket az élet és azóta már a felesége vagyok. A londoni olimpia után elkezdtem a Magyar Olimpiai Bizottságban dolgozni, később dolgoztam a Sportért Felelős Államtitkárságon is, míg jelenleg a II. Kerület sportjáért tevékenykedem, illetve két éve a Magyar Olimpiai Bizottság Nők a Sportban Bizottságának tagja vagyok.
Egy évvel ezelőtt álltatok ki kislányotokkal a nyilvánosság elé, és bejelentettétek, hogy Flóra ritka genetikai betegséggel küzd. Mennyire volt ezt nehéz feldolgozni?
Emberfüggő, hogy kinél mennyi ideig tart a feldolgozási folyamat, mi túl vagyunk a nehezén, lépdelünk előre. Minden hasonló cipőben járó szülő egy idő után felfogja, elfogadja a történteket, és leküzdi a nehézségeket, mert a szülőnek erősnek kell lennie a gyermeke mellett. Flóra kétoldali dongalábbal született, és nem állt fel, gyengék voltak a lábai, ekkor hosszú ideig kutattuk, hogy mi lehet a baj. Végül túl a tizedik orvoson, neurológuson, genetikuson, egy debreceni doktornő fedezte fel, hogy lányunk ritka idegi, genetikai megbetegedéssel, a Charcot-Marie-Tooth szindrómával küzd. Több műtéten van túl, illetve folyamatosan fejlesztésekre járunk és a zuglói Mozgásjavítóba járt óvodába és kezdte el ugyanitt az elsőt tavaly, jelenleg a II. kerületbe, egy fantasztikus, inkluzív iskolába jár, amely a www.gyermekekhaza.hu oldalon megtekinthető azok számára, akik kíváncsiak rá. Örömteli, hogy a világ egyre nyitottabb a kerekesszékesek felé, Flóra is mindig figyeli, ha a tévében, egy-egy videóklippben, reklámban kerekesszékes személyt lát, de már kerekesszékes Lego, Barbie és Playmobil játékok is vannak a piacon. Szeretném, ha Flóra sportolna majd, hiszen az egy szuper közösségformáló terület, a sport által megtalálja majd a céljait, barátait is. Ezelőtt már úszott és ülőröplabdázott is, de szívesen kipróbáltatnám vele a kajakot is, hiszen a felsőteste nagyon erős. Fontosnak vélem, hogy a társadalom nyitott legyen a fogyatékossággal élőkre.
És nemrégiben gyűjtést is szerveztek Flórának. Milyen kezelésekre kell járnia?
Sokféle fejlesztésre járunk, nyáron viszont megismerkedtünk egy robotterápiás fejlesztőgéppel, amit úgy hívnak, hogy LOKOMAT. A Facebook-on létrehoztunk egy oldalt Drávucz Rita_WonderFlóra néven, ahol követni lehet, hogy ez a gép hogyan is működik, illetve Flóra hogyan fejlődik, valamint gyűjtést kezdeményeztünk, hiszen a kezelések ára több, mint amit el tudnánk érni és rendszeresen biztosítani tudnánk. Minden héten járunk robotikai kezelésre, illetve intenzív terápiákra negyedévente. Nem véletlen adtam a „wonder” jelzőt Flórának, hiszen rengeteget küzd a mindennapokban, ő egy igazi csoda. A gyűjtés sikerrel járt, ezúton is köszönjük minden támogató segítségét, biztos vagyok benne, hogy sokan segítettek Kecskemétről is. A közeljövőben eszközöket is be szeretnénk szerezni, amelyek Flóra gyógyulását segítenék, emellett terveim között szerepel, hogy elindítsak egy alapítványt, hogy erre a genetikai betegségre felhívjuk a figyelmet.
(Vizi Zalán | kesport.hu)
képek forrása:
1. kép: MOB
2. kép: MOB
3. képe Drávucz Rita saját gyűjteménye
4. kép: ejoseged.hu – Szabó Beatrix & Ifj. Lengyel Tibor
5. kép: ejoseged.hu – Szabó Beatrix & Ifj. Lengyel Tibor
nyitókép: MOB