Szombaton igazi rögbi dömpingre van kilátás a Széktói Stadion Atlétika Centrumában. Délelőtt 10 órától a fiataloké lesz a főszerep a Nemzeti Utánpótlás Bajnokság második fordulóját rendezik ugyanis U16 és U14 korosztályokban. Az új típusú lebonyolítási formában 9 klub 6 csapata mérkőzik meg, a bajnoki címet a hat forduló összesítése alapján legeredményesebben szereplő gárda szerzi majd meg. Hétvégén a házigazda KARC és az Esztergom csak az idősebb, míg a Dunántúli Régió és a Nagykőrös mindkét korosztályban pályára lép majd.
A remeknek ígérkező 8 mérkőzéses utánpótlás tornát követően 14 órától kerül sor a Nemzeti Bajnokság 1. osztályának örökrangadójára, a KARC és az Esztergomi Vitézek összeütközésére. A két együttes összecsapásai tekintenek vissza a legrégebbi múltra, miután a nem hivatalos bajnokságokat is beszámítva közös történetük 1984 óta íródik.
A hosszú kényszerszünetet követően a Vitézek repülőrajtot vettek, az első fordulóban előbb az Exiles-t (29-14) , majd a másodikban a nagy bajnokaspiráns Bulldogokat fektették kétvállra (24-34), ráadásul idegenben. Elmondható tehát, hogy bár játékoskeretükben idén már több moldáv idegenlégiós hiányzik, viszont nagyszerűen beérett Suiogan Károly korábbi években befektetett utánpótlás munkája, aminek köszönhetően a csapat gerincét 20-24 éves játékosok adják.
A hazaiak eredmény kényszer nélkül vágtak neki az idei bajnokságnak, négy utánpótlás játékos felhozatalával és két utolsó pillanatos igazolással megerősített keretük előbb nagy csatában legyűrte az évről-évre erősödő Gorillákat (14-10), majd parázs csatában alig maradt alul az Exiles csapata ellen (29-24) idegenben. A 14-szeres (!) bajnok, bajnoki címvédő minden bizonnyal esélyeshez méltóan lép majd pályára szombaton, nagy csatára van kilátás a hősiességből rendre jelesre vizsgázó kecskemétiek ellenében.
Rögbi NB I. 3. forduló
Kecskeméti ARC – Esztergomi Vitézek RAFC
Kecskemét, Széktói Stadion Atlétikai Centrum, 14.00 óra
fotók:
Utánpótlás bajnokság: a labdával Gerencséri Bence (KARC)
fotó: Erdei Krisztián
felnőtt mérkőzés: labdával Jámbor Norbert (KARC)
fotó: Hídvégi János Gábor