Karanténba kerültek a KRC játékosai, miután a pénteki ellenfelüknél, a Fino Kaposvárnál az egyik játékos pozitív koronavírustesztet produkált.

Előző héten pénteken a Fino Kaposvár otthonában lépett pályára a kecskeméti férfi röplabdacsapat. A mérkőzést 3:1-re elveszítették a hírös városiak, majd a meccs másnapján értesítették őket, hogy az egyik – meg nem nevezett – kaposvári játékos pozitív koronavírustesztet produkált.

„A Fino Kaposvár ma (hétfőn) utazott volna Lengyelországba Bajnokok Ligája-selejtezőt játszani, ezért a somogyiaknak a szabályok szerint csütörtökön tesztelésre kellett menniük – ismertette a történteket a kesport.hu-nak Dávid Zoltán, a KRC vezetőedzője. – Azoknak a teszteknek az eredményeit szombaton kapták meg, és az egyik játékosuk pozitív lett. Ez azt jelentette, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ elrendelte náluk a karantént, illetve minket is értesítettek, hiszen pénteken játszottunk velük, és le kellett adnunk az adatait annak a hét játékosnak, akik pályára léptek. Attól függetlenül, hogy nem volt testi kontaktus, érintkezés, mégis karanténba vonultunk, mert egy légtérben voltunk velük. Együttműködtünk a hatósággal és mindenki a protokoll szerint járt el.”

A kecskemétiek természetesen szintén leteszteltették magukat, és eddig úgy néz ki, nem fertőződött meg tőlük senki. „Abban a pillanatban, hogy kiderült az eset, vasárnap tesztelést rendeltünk el a csapatnál, és akik eddig megkapták az eredményeket, azok mind negatívak lettek – folytatta a vezetőedző. – Jelenleg mindenki otthon van, karanténban vagyunk. Ennek ellenére fontos leszögezni, hogy nálunk nincs fertőzött, csupán óvintézkedésből cselekedtünk!”

A KRC kedden a Pénzügyőrrel játszott volna rangadót a Messzi István Sportcsarnokban, de a Magyar Röplabda Szövetség későbbi időpontra halasztotta a találkozót.

„Valószínűleg mindenki negatív lesz nálunk, és bízunk abban, hogy a szerdai, újabb tesztelés és negatív eredmények után ismét edzésbe tudunk állni – tette hozzá Dávid Zoltán – Azt az intenzitást és azt a munkát, amit az elmúlt két hónapban letettünk az asztalra, kizárt, hogy otthon egyedül folytatni tudják a srácok. Megmondtam a játékosaimnak, hogy pihenjenek, „élvezzék ki” a karantént, mert ezután úgysem fognak több pihenőt kapni.”

A KRC jelen állás szerint szerdán tehát újabb tesztre megy, és ha azután is mindenki negatív, akkor a hét vége felé már újra edzésbe állhatnak Kaszap Tamásék, akik legközelebb október 22-én, csütörtökön a MAFC csapatával játszanak hazai környezetben.

(Vizi Zalán | kesport.hu)

Vélemény, hozzászólás?