Nem várt vereségbe szaladt bele hazai pályán a Kecskeméti RC

Csütörtökön a Kecskemét a férfi röplabda-bajnokság Extraliga alapszakaszának 6. fordulójában a MAFC gárdáját fogadta a Messzi István Sportcsarnokban. A KRC az előző, Kaposvár elleni 3:1-es vereségét követően ezúttal is ilyen arányban maradt alul. A nem várt vereség után Dávid Zoltán hozzáállásbeli problémákra panaszkodott.

A mérkőzést a MAFC gárdája kezdte jobban, amely a vezetést és a kezdeményezést rögtön magához ragadta, 0:2-re, 2:5-re, majd 4:8-ra is vezettek már a fővárosiak, ekkor Dávid Zoltán, a KRC trénere időt kért. A felzárkózását Kaszap remek szerváival kezdte meg a KRC, de Nagy Péter csapata nem engedte, hogy a hazaiak kiegyenlítsenek, és kétpontos előnyéből rögvest ötpontos fórt varázsolt a MAFC, 15:20. Ekkor megint időt kért a Kecskemét, majd Nagy József pontjával a remény is ott volt arra, hogy visszajöjjenek a hírös városiak, de a vendégek megint megrázták magukat és 17:25-re behúzták a szettet. (0:1)

A második játszma is fővárosi ponttal indult, de ezúttal rögtön egyenlített, majd először a meccsen a vezetést is átvette a KRC. A kecskemétiek ebben a játékrészben már sokkal élesebben röplabdáztak, ennek köszönhetően hamar lehagyták ellenfelüket. 17:12-nél időkéréssel próbálkozott Nagy Péter, de az öt pont ledolgozása már soknak bizonyult, és a hazaiak Gebhardt vezérletével 25:20-ra nyertek, illetve kiegyenlítették a szettek állását. (1:1)

A harmadik felvonást 2:0-val kezdte a KRC, de ekkor megint változott a játék képe, a MAFC hamar egyenlített, majd átvette az előnyt. A meccs kezdett feszültté válni, pár perc alatt több rossz nyitást is láthattak a nézők, de 4:4 után négypontos előnyre tett szert a vendégsereg, amit sokáig birtokolt is. A hírös városiak 12:16-nál azonban óriási rohamot indítottak meg, egálra is feljöttek, de a vezetést nem szerezték meg, a lélektani előnyt ezáltal visszavette a MAFC. Két szettlabdát is hárított, de 23:25-re alulmaradt a Kecskemét. (1:2)

A negyedik játszmában a meccsben maradásért lépett pályára a hazai gárda, és az elején vezetett is, de 4:5-nél már Nagy Péteréknél volt a fór, amit a végéig ki sem engedtek a kezükből. Hat pontot szereztek zsinórban a vendégek, és bár erre még tudtak reagálni a kecskemétiek azáltal, hogy ők is produkáltak egy 5:0-s rohamot, de az egyenlítésük nem jött össze. Megint hárított szettlabdát (amely már meccslabda is volt) a KRC, de a MAFC végül 23:25-re megnyerte az utolsó játszmát és lezárta a találkozót. (1:3)

A Kecskeméti RC legközelebb október 31-én, Dunaújvárosban lép pályára a bajnokságban.

Dávid Zoltán vezetőedző (Kecskeméti RC): A MAFC, mivel már három vereséget is elszenvedett az idei szezonban, szinte az életéért küzdött a mai napon. Ezerszer jobban akarták a fővárosiak ezt a sikert, mint mi. Elmondtam a játékosaimnak az öltözőben, hogy amit láttam tőlük, az nagyon rossz hozzáállás volt, és ez nem ezt a csapatot jellemzi. Pláne azok után, hogy a Kaposvár otthonában 1:0-s vezetésről kaptunk ki, nekünk abból most itthon fel kellett volna állnunk és ezen a meccsen kötelező győzelmet kellett volna aratnunk. Számomra érthetetlen, hogy hogyan tudtunk ilyen nemakarással pályára lépni. Gratulálok a MAFC csapatának!

Nagy Péter vezetőedző (MAFC-BME):Sikerült ráerőltetnünk a játékunkat a Kecskemét csapatára, amely magához képest ezen a meccsen gyengébben fogadott, ezáltal nem tudott olyan gyorsan játszani, mint ahogyan tette azt az elmúlt meccsein. A sok hibájukat nem tudtuk teljesen jól kihasználni, hiszen akár simábban is nyerhettünk volna. A harmadik és a negyedik szettben nyitásfogadásban hullámvölgybe kerültünk, ezáltal a KRC nagyobb hátrányokból is visszajött a meccsbe, de összességében örülök, hogy győztesen vívtuk meg ezt a csatát.

Kecskeméti RC – MAFC-BME 1 : 3 (17:25 [22’], 25:20 [25’], 23:25 [26’], 23:25 [27’])

Férfi röplabda, Extraliga alapszakasz, 6. forduló
2020. október 22. csütörtök, 19:00
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Vezette: Tillmann, Dr. Árpás

A kecskeméti pontszerzők: Gebhardt 18, Kandulinski 13, Nagy J. 12, Rabeka 10, Kaszap 7, Krupánszki 5.

A mérkőzés alakulása: 1. szett: 4:8, 11:16, 15:21, 17:25. 2. szett: 8:6, 16:13, 21:16, 25:20. 3. szett: 6:8, 12:16, 18:21, 23:25. 4. szett: 7:8, 10:16, 17:21, 23:25.

(Vizi Zalán | kesport.hu | fotó: Tóth Csaba | kesport.hu)

Kapcsolódó cikkek

Nem várt vereségbe szaladt bele hazai pályán a Kecskeméti RC

Legfrissebb cikkeink

KESPORT Médiatartalom Gyártó és Szolgáltató Kft.