A labdarúgó megyei I. o. 12. fordulójában a Kalocsai FC fogadja a Kiskőröst, a Molnár Ferenc Sportközpontban, vasárnap 13:30-kor. A Kesport TV élőben közvetíti a találkozót.

Rendhagyó módon ezúttal egyik csapat sem kecskeméti, de az idei egyik legnagyobb megyei rangadó lesz ez a vasárnapi, hiszen az első helyen álló, hibátlan Kiskőrös játszik a második Kalocsai FC-vel. A vendégek egy 6-1-es, kiütéses győzelemmel hangolódtak erre a találkozóra, míg a hazaiak nagy meglepetésre beleszaladtak egy 3-0-ás vereségbe a Lajosmizse ellen. Ha a Kiskőrös ezt a meccset is megnyeri, zsinórban a 11. győzelmét húzza be, és 6 egységre növeli előnyét a pontvadászatban. Ha viszont a Kalocsa otthon tudja tartani a három pontot, beéri ellenfelét a tabellán, így mindenképp egy végletekig kiélezett találkozóra számíthatnak a nézők.

A Kesport.hu tippje: 1-2

Kohány Balázs játékos-edző (Kalocsa): – Minden feltétel adott, hogy egy jó mérkőzést játszunk. Ez mindenképp egy olyan meccs egy megyei játékos számára, amit egész szezonban vár, hiszen a korlátozások ellenére is sok néző fogja figyelemmel kísérni a mérkőzést. Meglepetést nem hiszem, hogy fogunk egymásnak okozni, hiszen jól ismeri egymást a két együttes, jómagam is sokszor láttam már élőben a Kőröst, illetve videón is, megpróbálunk minél jobban felkészülni belőlük. Sérülések, betegségek nehezítik a dolgunkat, de aki éppen a pályán lesz, mindent meg fog tenni a győzelemért.

Miskovicz Bálint vezetőedző (Kiskőrös): – Mindenképp egy jó mérkőzésre számítok. Az nem téveszt meg bennünket, hogy a Kalocsa az előző fordulóban kikapott 3-0-ra, ők is biztos nagyon felszívják majd magukat erre a meccsre. Bízom benne, hogy rengeteg szurkoló lesz, ami plusz lökést adhat mindkét csapatnak. Ez egy igazi háromesélyes találkozó, amiből remélem végül mi jövünk ki győztesen.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük