Beharangozó: Nézők nélküli rangadó jön Kozármislenyben

Bár a hét elején még úgy tűnt, véget ér a bajnokság erre az évre, szerdára végül mégis az a döntés született meg az MLSZ-ben, hogy folytatás lesz, ami az NBIII-ban nem lehetőség, hanem kötelezettség. A KTE HUFBAU szombaton Kozármislenyben lép pályára zártkapus meccsen.

Novemberben három rangadó is vár a lila-fehérekre, első ellenfelük ráadásul kifejezetten jó formában várja a találkozót. A szezon előtt a dobogót megcélzó Kozármisleny zsinórban négy bajnoki sikerrel a háta mögött fogadja a kecskemétieket, legutóbb a kitűnő erőkből álló Taksonyt verték meg hazai pályán 3-1-re. Jelena Richárd együttese jelen pillanatban az ötödik, de extra motivációt jelenthet nekik, hogy csupán hat pontnyira vannak a KTE-től, győzelmükkel alaposan megkavarnák az élmezőnyt.

A KTE HUFBAU a Taksony idegenbeli legyőzése után az RKSK ellen is nyerni tudott hazai pályán, ami a rangadók előtt mindenképpen kötelezőnek volt mondható. Gombos Zsolt csapatára nem várnak könnyű hetek, hiszen a Kozármisleny után az Iváncsa és az FTC II. elleni rangadók következnek, ezeken úgy kellene minél több pontot begyűjteni, hogy hosszú ideje akadnak mindig hiányzók sérülés miatt, ráadásul hétvégén Vágó Levente sem lesz bevethető, eltiltás miatt. Ezzel együtt első helyről várja a mérkőzést a KTE, amit szeretne megtartani.

Jelena Richárd (HR-RENT Kozármisleny): – Furcsa az egész, ami most kialakult a futballban, a héten gyakorlatilag minden nap másról szólt. Szerettünk volna eljutni arra a szintre, hogy mire erre a mérkőzésre kerül a sor, az rangadó legyen a Kecskemétnek is. Négy győzelmen vagyunk túl, előtte is voltak jó dolgaink, most érkeztünk meg úgy a bajnokságba, hogy egy ki-ki meccset tudunk véleményem szerint játszani, melyen itthon tartanánk a három pontot. Döntő lesz a forma, illetve az is, hogy ki milyen kerettel tud kiállni, talán utóbbi a legmérvadóbb. A játékosokat egyik oldalon sem kell szerintem külön motiválni.

Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): – Nagyon pozitív számomra, hogy amikor kedd éjjel kiderült, hogy mégis folytatódik a bajnokság, akkor egyetlen negatív hangot sem hallottam. Szerdán remek volt a hangulat az edzésen, ami engem is nagyon feldobott. Egy hónap van vissza, sok kérdést vetett volna fel az is, ha ezeket a meccseket pótolni kellett volna jövőre. Nagyon nehéz mérkőzésre készülünk, kitűnő játékosok alkotják a Kozármislenyt, de az erősségeik mellett a gyengeségeiket is igyekeztünk folyamatosan feltérképezni. Készülünk, edzünk rendesen, nekünk is kitűnő játékosaink vannak, ha mentálisan rendben leszünk az utolsó két meccshez hasonlóan, akkor eredményesek lehetünk. Erre szükségünk is van, hiszen a célunk eléréséhez folyamatosan gyűjtögetnünk kell a pontokat.

HR-RENT Kozármisleny – KTE HUFBAU
NBIII. közép csoport, 18. forduló, Kozármisleny
2020.11.14., szombat, 13:30 (zártkapus)
Vezeti: Kubicsek (Illés, Kovalcsik)

A mérkőzés zártkapus, de a Kesport TV élőképes közvetítéssel jelentkezik!

Kapcsolódó cikkek

Beharangozó: Nézők nélküli rangadó jön Kozármislenyben

Legfrissebb cikkeink