Felsőházi derbit vív hétfőn az SG Kecskemét Futsal

Az elsőosztályú futsal bajnokság 10. fordulójában a Veszprémmel csap össze az SG Kecskemét Futsal, hétfőn 18:30-kor a Március 15 Sportcsarnokban, Veszprémben.

A Veszprém remekül kezdte a bajnokságot, hiszen egy darabig a tabellát is vezette, jó formája azóta is változatlan, bár azóta összeszedett 2 vereségének köszönhetően, már “csak” a tabella 3. fokán áll a hazai együttes. Veszprémben játszik jelenleg a bajnokság két legjobb góllövője, Pál Patrik és Tatai József, akik 13-13 góllal, holtversenyben vezetik a góllövő listát. A kecskemétiek sem érkeznek feltartott kézzel, hiszen mint az a Berettyó ellen is látszott a legutóbbi kupafordulóban – épphogy kikaptak a kék oroszlánok 3-2-re a regnáló bajnoktól – bárkit képesek lehetnek meglepni.

A két csapat már az első fordulóban találkozott egymással, akkor a veszprémiek örülhettek a végén, 5-2-re győzték le a hírös városiakat idegenben.

A KeSport.hu tippje: 2-2

Koós Károly vezetőedző (SG Kecskemét Futsal): – Hétfőn a királynők városába – Veszprémbe – látogatunk, reményeink szerint értékes bajnoki pontokért. Volt alkalmunk már többször találkozni a pályán ellenfelünkkel, kiválóan ismerjük őket, ezért tisztában vagyunk vele, hogy pokolian nehéz mérkőzés vár ránk. A pénteki mérkőzéshez képest a keretben változás nem lesz. Sajnos a sérültjeinknek  további kényszerpihenőt kell beiktatniuk. Így kevesen leszünk, de lélekben erősek, mert a kupamérkőzés megmutatta, hogy milyen erős egyéniségek alkotják a csapatot, és milyen erős a győzni akarási képességük. Bízunk a csapategységben és szeretnénk meglepetést okozni a veszprémi katlanban!

 

Kapcsolódó cikkek

Felsőházi derbit vív hétfőn az SG Kecskemét Futsal

Legfrissebb cikkeink

KESPORT Médiatartalom Gyártó és Szolgáltató Kft.