Bravúrgyőzelmet aratott Veszprémben az SG Kecskemét Futsal

A kecskemétiek a tabella 3. helyén álló Veszprémmel csaptak össze, nagy meglepetésre elhozták a 3 pontot; 3-2-re legyőzték a hazaiakat.

A ScoreGoal kontrákra rendezkedett be, ami nem igazán ízlett a hazaiaknak, nem tudták feltörni a Kecskemét zárt védekezését. A vendégek többször is ziccerbe kerültek, de Spandler minden alkalommal óriási bravúrral hárított. Ezzel ellentétben a túloldalon Tombácznak szinte dolga sem volt, csupán távoli lövésekkel veszélyeztetett a Veszprém, amik nem okoztak gondot a hírös városi hálóőrnek. Az első félidő gólnélküli döntetlennel zárult, 0-0.

A második etapot nagy elánnal kezdte mindkét fél, rögtön adódott egy-egy lehetőség mindkét oldalon, de a kapusok a helyükön voltak. Aztán a Veszprém kihagyott helyzete után kontrázhatott a Kecskemét, majd Scherban tette nagyszerűen Gavrilovic elé, aki közelről a hálóba lőtt, 0-1. Nem sokkal az első találat után jött a második is, egy kapu előtti kavarodást követően Ristic húzta a kapu felé sarokkal a labdát, Pál még próbált menteni, nem sikerült neki, így végül róla csorgott a hálóba a játékszer, 0-2. Ezután felébredt a Veszprém, először Bencsik veszélyeztetett, ekkor még védett Tombácz, Tatai lövésére azonban már nem volt ellenszere a hírös városi kapusnak, 1-2. A meccs ezen szakaszát uralta a Veszprém, nagy nyomást helyezett ellenfele kapujára, aminek aztán meg is lett az eredménye. Egy szépen felépített akció végén Bencsik szerezte meg az egyenlítő gólt, Komáromi nagyszerű passza után, 2-2. Nem sokkal később kishíján a vezetést is megszerezték a hazaiak, Tombácznak kellett védenie. Ezután időt kért Koós Károly, hogy csökkentse a rájuk nehezedő nyomást. Az időkérés után Mánya tálalt remekül Gavrilovic elé, aki  távolról eresztett el egy lövést, ami végül a léc alá vágódott, így újra a ScoreGoalnál volt az előny, 2-3. A Veszprém kijött 5 a 4 ellen, de majdnem rögtön gólt is kapott belőle, a kapufa azonban megmentette a kékmezeseket. Az utolsó másodpercekig tartogatott izgalmakat a találkozó, Tatai került lövőhelyzetbe a hatoson belül, de Tombácz eszén nem tudott túljárni, így maradt a 2-3.

Koós Károly vezetőedző (SG Kecskemét Futsal): – Történelmi pillanatnak vagyunk a részesei, egy nagyon nagy skalpot sikerült most begyűjtenünk. Hihetetlen büszke vagyok a srácokra, nagyon erős karakterek. Ilyen győzni akarással úgy gondolom teljesen megérdemeltük a győzelmet. Amit elterveztünk, az ült az első félidőben, több helyzetet is ki tudtunk dolgozni, amik sajnos kimaradtak. Kontrolláltuk a mérkőzést, aztán a vége felé kicsit elfáradtunk, akkor átvette a kezdeményezést a Veszprém, de meg tudtuk tartani az előnyünket és megnyertük a mérkőzést. Nagyon büszke vagyok a srácokra, úgy gondolom, minden kecskeméti futsal szurkolónak örömet okoztunk ezzel a győzelemmel.

Fehér Zsolt vezetőedző (Veszprém): – 28 perc előnyt adtunk az ellenfélnek, akkor jöttünk rá, hogy ez nem egy edzőmeccs, hanem egy bajnoki mérkőzés. Nézők nélkül nagyon nehéz volt játszani, ez kicsit rá is nyomta a bélyegét a játékunkra. Fel kell emelni a fejünket, tovább kell menni, nagyon hosszú út áll még előttünk. Gratulálok a Kecskemétnek!

Balaton Bútor FC Veszprém – SG Kecskemét Futsal 2-3 (0-0)

Veszprém: Spandler – Komáromi, Rutai, Pál, Tatai (C)

csere: Sásdi – Fridrich, Tar, Boromisza, Kiss, Bencsik, Szili, Ábrahám

ScoreGoal: Tombácz – Gabrilovic, Simic, Scherban, Mánya (C)

csere: Csákó – Ristic, Szedmák, Nyeste

gólszerzők: Tatai (27.), Bencsik (34.) ill., Gavrilovic (21., 35.), Pál öngól (24.)

(Szarvas Zsombor | kesport.hu)

 

Kapcsolódó cikkek

Bravúrgyőzelmet aratott Veszprémben az SG Kecskemét Futsal

Legfrissebb cikkeink