A Kecskeméti Sportiskolában és a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémiában is folytatódhatott a munka, a kormányrendelet értelmében a versenyszerű sporttevékenységeket, az edzéseket és a bajnokságokat sem kellett felfüggeszteni a korlátozások miatt. A járványügyi előírások természetesen a fiatal sportolókra is érvényesek, akik fegyelmezettek ebben a nehéz helyzetben is. Erről, illetve a szabályokról és a beruházásokról Ivkovicné Béres Tímea, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője beszélt nekünk:
A november 11-én bevezetett kormányrendelet értelmében a sporttevékenységek folytatódhatnak, nálatok a Kecskeméti Sportiskolában és a Mercedes Kosárlabda Akadémiában mi a helyzet jelenleg, mi jellemzi az életeteket?
Mindannyiunknak nehéz ez a helyzet, amiben a világ, az ország és a sport is van, de a járványügyi szabályok egyelőre engedik a versenyzés céljából történő sportolást. Akik sportági szakszövetségekben igazolt sportolók, és az általuk szervezett versenyeken vesznek részt, ők folytathatják a sportolást, de nagyon szigorú járványügyi előírásokat kell mindenkinek betartania. Mi ezeket a szabályokat már nyáron meghoztuk a KESI és a Kosárlabda Akadémián belül. Minket a jelenlegi rendelkezések annyiban érintenek csupán, hogy a mérkőzéseinket ezentúl csak zárt kapuk mögött rendezhetjük meg. A többi szabályt már korábban bevezettük.
Milyen járványügyi szabályok bevezetésére került sor korábban a Kecskeméti Sportiskolában és a Kosárlabda Akadémiában?
Belépéskor testhőmérsékletmérést hajtunk végre sportolóinkon, illetve mindenki fertőtleníti a kezét. Az eszközök, sportfelszerelések folyamatosan fertőtlenítésre kerülnek. A maszk viselése a pályákon kívül kötelező. Az épületekben egyirányúsítottuk a forgalmat, hogy a különböző csapatok ne találkozhassanak egymással az edzések végeztével. A sportolók is igyekeznek mindent megtenni az egészségük érdekében, az öltözőket nem használják, átöltözve érkeznek az edzésekre, elkerülve ezzel is az esetleges érintkezéseket másokkal, más csapatokkal. Jelenleg az egészségünk megőrzése a fő, minden más csak utána következhet, de a gyerekeknek ebben a nehéz helyzetben örömet jelent naponta az a kis idő, amit sportolással tölthetnek el, ezért nagyon örülünk annak, hogy a munka folytatódhatott.
A legtöbb sportágban tehát folytatódhattak az edzések és a versenyek, bajnokságok. Van-e olyan szakág, ahol fel kellett függeszteni a munkát?
Sok rekreációs- és tömegsport, illetve szabadiősport jellegű tevékenységünk van, így átmenetileg több csoport munkáját szüneteltetnünk kell. Van, ahol a digitális térbe tért át a foglalkozás, náluk otthonról történik a sportolás, míg az úszásoktatást teljesen fel kellett függeszteni. Ezért fáj is a szívünk, de most tényleg minden ilyen döntést meg kellett hozni, mert a legfontosabb, hogy egészséges maradjon mindenki.
A város iskoláinak tornatermeit igénybe tudja venni a Junior Sport Nonprofit Kft. az edzések levezénylése céljából?
A sportcsarnokokat és az uszodát versenyzés céljából igénybe tudjuk venni, de az iskolák tornatermeit nem. Ez nagy feladatot okozott a szakvezetők számára. Rendkívül sok átszervezéssel és csökkentett létszámmal, illetve csökkentett számú foglalkozással oldódott meg ez a probléma. Ehhez a helyzethez alkalmazkodnunk kellett, de úgy gondolom, ez sikerült. Bízom abban, hogy minden közösség együtt marad, és sportszakmai szempontból is lesz értéke ennek az idénynek.
Mik a szabályok abban az esetben, ha valaki elkapja a koronavírust?
Ahogyan senkit sem, úgy a sportolóinkat sem kíméli a vírus, emiatt éppen a napokban dolgoztunk ki egy visszatérési protokollt, amiben a sportolók gyógyulásuk utáni visszatérésének szabályaira térünk ki. A sportolók is veszélyeztetettek ebben az időszakban, ezért nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy ne alakuljanak ki szövődmények a fiatalok szervezetésben. Minden sportoló egyedi eset, így a betegség lefolyása is eltérő náluk. A karantén időszakot követően állapotukat egyedileg kell felmérni, fejlődésüket figyelemmel kísérni, hogy a visszatérés megfelelő ütemben történjen. Az Országos Sportegészségügyi Intézmény által kiadott szabályzást vettük figyelembe, valamint sportorvosok, erőnléti edzők, gyógytornászok segítségével írtuk meg a protokollt, amit már az edzőink is megkaptak.
A fiatalok mennyire fegyelmezettek ebben az időszakban?
Mindenki betartja a szabályokat, talán ez a fiataloknak még természetesebben jön, mint a felnőtteknek, és nagyon büszkék vagyunk rájuk. Nem is kell senkit sem fegyelmezni, mindenki tudja, hogy muszáj betartani a szabályokat.
Tudni lehet, hogy a Bányai Júlia Gimnáziumban nemsokára egy új sportcsarnokot fognak átadni a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia sportfejlesztési pályázatának köszönhetően. A munkálatokat a vírushelyzet befolyásolja-e?
Egyelőre minden a terv szerint halad. Már nagyon szép állapotot mutat a sportcsarnok, hiszen a parkettázás is megtörtént, illetve a sportvonalak is felkerültek a pályára. Mára már tényleg sportjelleget ölt a beruházás. Nemsokára felkerülnek a kosárlabdapalánkok, valamint az egyéb sportcélú eszközök. Reményeink és terveink szerint még idén a végéhez érnek a munkálatok, és az újévet már az új sportcsarnokban kezdhetik meg a diákok és a sportolók. A következő projekt megvalósítása a röplabda szakosztályt fogja érinteni, hiszen a Zrínyi Ilona Általános Iskolának az udvarán két kültéri röplabdapálya fog megépülni a jövőben, melyek gumiburkolatot kapnak az egészséges sportolás jegyében. Ha minden igaz, tavasszal ennek a fejlesztésnek is elkezdődhetnek a munkafolyamatai.
(Vizi Zalán | kesport.hu)