KNKSE: Nagyszerű szezonkezdet után kevésbé jó folytatás – évértékelő

2020 utolsó napjaiban járunk, így szokás szerint értékeljük a sportcsapatok teljesítményeit. Ezúttal a GBB ZRT Kecskeméti NKSE női kézilabdacsapatának idei évét elemezzük ki az érintettek segítségével. Varga József vezetőedzőt és Pálinkás Viktória csapatkapitányt kérdeztük: 

„2020 első féléve teljesen értékelhetetlen volt – mondta Varga József vezetőedző. – A koronavírus miatt hamar leállt a bajnokság, utána három hónapig semmi, mindenki egyéni edzésprogramot kapott, melyet online dokumentáltak a lányok. Júliusban – a megszokotthoz képest hamarabb – elkezdtük a felkészülést, szerencsére megúsztuk komolyabb problémák nélkül a nyarat. 

Ezt követően jött a bajnokság, melyet a bajnoki címre talán legesélyesebb Vasassal kezdett a Kecskemét, és bár kikapott, de szégyent egyáltalán nem vallott, majd a következő fordulókban a győzelmek is megérkeztek, és a 4. forduló után már vezette a tabellát. Három siker után azonban a jó széria megtört, majd jött a hullámvölgy és utoljára október 4-én tudott győzni a KNKSE. 

„Remekül kezdtük a szezont, de a negyedik mérkőzésünk után valami megakadt, a következő mérkőzések nem úgy sikerültek, ahogyan elterveztük – folytatta a tréner. – A Kispest ellen kezdődött a rossz menetelésünk, majd Szegeden folytatódott, ahol a második félidő kritikán aluli volt. Az sem segített akkor rajtunk, hogy Covid-gyanú miatt (amely végül nem igazolódott be) Lengyel Leonetta nem tudta vállalni a játékot. Az ő hiányát nagyon megéreztük, majd ezt követően csőstül jöttek a problémák: elmaradt meccsek, előbb még az ellenfeleink kérésére, majd miattunk, illetve a sérülések sem kerültek el bennünket. Jó példa erre Pap Mercédesz, aki szinte pályára sem tudott lépni, mióta leigazoltuk, így leszűkültek a cserelehetőségeink. November végén hatósági karanténba kerültünk, ebből nem sikerült jól visszajönnünk, az utolsó, Pénzügyőr elleni meccsünket is elveszítettük, ahogyan előtte az Egertől is kikaptunk. Ha fizikálisan nem is, de a mentális állapotot tekintve biztosan elfáradt a csapat az őszi szezon végére, a sok otthonlét után nem tudtuk visszahozni a lányokat a megfelelő motivációs szintre.” 

A KNKSE nyáron célul tűzte ki, hogy a saját nevelésű játékosai több szerephez jussanak. Ha Pécsi Villő esetét nézzük, ez a projekt sikeresnek is tekinthető, de a vezetőedző ezzel mégsem elégedett maradéktalanul: „Fontos célkitűzésünk volt, hogy több ifistát beépítsünk a csapatba, ez hellyel-közzel sikerült, de tudomásul kell venni, hogy egyelőre nem minden fiatalkorú játékosunk van azon a szinten, hogy rendszeresen stabil teljesítményt tudjon nyújtani az NB I/B-ben.” 

A mester szerint nem csak a fiatalokra fér rá a fejlődés, hanem a teljes csapatra is: „Úgy gondolom, jelenleg nincs olyan szegmense a játéknak, melyben ne kéne fejlődnünk. Akár játékfelfogásban, akár pszichés dolgokban. Túl sok gólt kaptunk közeli zónákból, könnyű ziccerekből. Elsősorban a védekezésünket kell majd januárban helyre raknunk, szélességben és mélységben is többet kell mozognunk hátul. A jövőben tömörebben kell védekeznünk, hogy több átlövésre tudjuk majd késztetni az ellenfeleinket” – árulta el portálunknak Varga József, hogy miben látja a problémát, és miben kell majd a tavaszi folytatásra feljavulniuk.  

Az együttes csapatkapitánya, Pálinkás Viktória is értékelte a 2020-as esztendőt: 

„Szokatlan év volt ez a 2020. Nagyon meglepő és furcsa volt, amikor a 2019/20-as bajnokságot március elején lefújták és otthoni edzéseket kellett végeznünk, de úgy gondolom, mindenki becsületesen elvégezte a feladatát. Nagy lelkesedéssel vágtunk bele a nyári alapozásba. Keményen dolgoztunk a lányokkal, aminek köszönhetően jó rajtot tudtunk venni az új idényben. Az 5. fordulótól kezdve azonban sajnos hullámvölgybe kerültünk. A problémát abban látom, hogy amikor nyertünk, akkor egy csapatként funkcionáltunk, de a vereségek során ez nem működött, nem tudott senki sem előlépni vezérként. A karanténhelyzet sem segített rajtunk, a társaim nevében is mondhatom, eléggé rosszul viseltük a bezártságot, frusztráló érzés volt. Összességében úgy gondolom, a védekezésünkön kell a legtöbbet javítanunk. Bízom a lányokban és tudom, hogy ki fogunk tudni lábalni ebből a helyzetből.

A KNKSE január 4-én kezdi a felkészülést. A bajnokságban először majd február 7-én lép pályára az FTC U20 ellen idegenben, míg a Liga Kupában januárban a Szegeddel és az Orosházával is megmérkőznek majd a kecskemétiek.  

(Vizi Zalán | kesport.hu | fotók: kesport.hu – archív)

Kapcsolódó cikkek

KESPORT Médiatartalom Gyártó és Szolgáltató Kft.
error: A képet szerzői jog védi. Másolása, felhasználása engedélyköteles!