Nem volt könnyű éve a KTE birkózó szakosztályának sem, ennek ellenére a hazai versenyeken remekeltek versenyzőik 2020-ban. Tihanics Tibor szakosztályvezetővel foglaltuk össze az mögöttük hagyott évet. 

Hogyan telt számotokra a 2020-as esztendő, mennyire nehezítette meg a tavaszi kényszerű leállás? 

Sajnos ez az év nem igazán kedvezett a KTE birkózó szakosztályának sem, hiszen kontakt sportágról van szó, a szabályok miatt nem tudtunk úgy készülni, ahogy azt igazán megterveztük. A versenyek év elején még zajlottak, de márciustól itt is jött a leállás. Pont ekkor tartottunk volna meg Kecskeméten egy kadet válogató versenyt, amit le kellett mondanunk. Onnantól kezdve teljesen vakon készültünk, nem tudtuk, hogy mit hoz a holnap. Közben a nemzetközi versenynaptárt is folyamatosan változtatták, ami miatt a motivációt is nehéz volt fenntartani. Ez főleg a gyermek korosztályokban látszott meg, sokan elmaradtak, sok szülő nem is engedte edzésre a gyerekét, így nagyon nehéz helyzet alakult ki. 

Milyen sikereket emelnél ki? 

Szerencsére a korosztályos magyar bajnokságokat megtartották a kadetektől felfelé. Élre kívánkozik Újfalvi Lili, aki kadet és junior korosztályban, egy súlycsoporttal feljebb is megnyerte a bajnokságokat, ráadásul úgy, hogy pontot sem tudtak rajta csinálni. Bónuszként a strandbirkózó bajnokságot is megnyerte. Készültünk volna vele az utolsó kadet Európa-bajnokságára, illetve az első junior szereplésére, de sajnos ezeket a nemzetközi versenyeket is eltörölték. Lilire jellemző, hogy egy nagyon motivált, fiatal sportolóról van szó, ezt a helyzetet is igyekezett az előnyére fordítani, technikai dolgokra álltunk át vele. Meg kell említenem még Lázár Rékát, aki nagyon sokat fejlődött, ezüstérmes lett a kadet bajnokságban. A fiúknál Farkas Rajmund junior aranyérmet, Újfalvi Csaba ezüstérmet szerzett, de ők felnőtt szinten is remekeltek, előbbinek itt ezüstérem, utóbbinak bronzérem került a nyakába. A felnőtteknél Juhász Balázs szabadfogásban megnyerte a magyar válogató versenyt 97 kilóban, illetve a magyar bajnokságot is, míg Vida Csaba decemberben alig csúszott le az éremről a szerbiai világkupán. Csabi olyan szinten van most, hogy jövőre biztosan versenybe fog szállni a válogatottságért 74 kilóban. Büszkék lehetünk arra is, hogy szabadfogásban csapatbajnoki bronzérmet szerzett a KTE birkózó szakosztálya, a 111 egyesületet számláló magyar mezőnyben. 

Tervezhető már számotokra a következő év? 

Sajnos még nincs versenynaptár, így nagyon nehéz továbbra is tervezni. Úgy készülünk, ahogy azt a korábbi években tettük, most egy alapozó időszakban vagyunk éppen. Bízunk benne, hogy a jövő év első negyedévétől kezdve már a nemzetközi versenyek is megrendezésre kerülnek. Felnőttben három olyan versenyzőnk is van, akik olimpiai súlyban esélyesek lehetnek arra, hogy sikerrel vívják meg a harcot, illetve a válogatott mezt is magukra ölthessék. Junior korosztályban Újfalvi Lili is nagyon sikeres éven van túl, ami bíztató a jövőre nézve, illetve Lázár Réka is ott kopogtat a válogatottság küszöbén, minden adottsága megvan hozzá. Bízunk benne, hogy az anyagi oldal is rendben lesz, mert a koronavírus a szponzorokat is visszavetette, de reményeink szerint jövőre is meg tudjuk mutatni, hogy az élbolyban a helyünk! 

(Nyitray András | kesport.hu | fotó: kesport.hu/archív)

Vélemény, hozzászólás?