Csak úgy, mint az elmúlt héten, most is a fővárosi Kistext volt a hírös városiak ellenfele az NBII. 4. fordulójában. A találkozót a kecskemétiek nyerték 3:0-ra.

Az első szettet remekül kezdte a Kecskemét, pontosan játszottak, több ászt is nyitottak a hírös városiak, így rendkívül simán, 25:7 arányban nyerték az első felvonást.

A második játékrész meglepően alakult, hiszen a Kistext játékosai parádés játékot nyújtottak az első szettben mutatott produkciójukhoz képest, bár a kecskemétiek  jóval tompábbak voltak, mint a kezdéskor. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy a fővárosiak meg tudták szorongatni a Röpkét, 25:22.

A harmadik etap ugyanúgy zajlott, mint az első, érdemi játék szinte nem is alakult ki, így ezt a szettet is simán behúzta a Kecskemét, 25:4.

Kása Róbert vezetőedző (Röpke): – A lányoknak kötelező volt a győzelem, de ezeket a legnehezebb megszerezni. Viszont nem volt probléma, kijött a tudásbeli különbség, érdemi játék igazából csak a második szettben alakult ki, akkor is azért, mert belealudtunk a meccsbe. Gratulálok a lányoknak a győzelemhez!

Röpke SE – Kistext 3:0 (25:7 [15’], 25:22 [21’], 25:4 [15’])

Röpke: Halla, Kenderes, Selmeczi (C), Barabás, Fekete, Kádár, Lehoczki, Pintér, Páli, Korpácsi, Szabó

Kistext: Madaras, Galambos, Takács, Jung, Veress, Kovács, Ostorics, Varga, Bor, Heinz

(Szarvas Zsombor | kesport.hu | fotó: kesport.hu – archív)

Vélemény, hozzászólás?