Ezúttal sem tudott revansot venni a Pénzügyőrön a Kecskeméti RC

Az ExtraLiga 8.fordulójában az LV Pénzügyőr SE vendége volt a Kecskeméti RC. A két csapat előző összecsapásához hasonlóan, most is a fővárosiak örülhettek a végén, ezúttal 3:1-re nyertek. 

Az első szettet nem kezdte jól a Kecskemét, a Pénzügyőr Reffatti és Kovács pontjaival elhúzott 5-tel, 7:2. A kecskemétiek ezután 2-re zárkóztak, de a fővárosiak feljebb kapcsoltak egy fokozattal és zsinórban ütöttek 4-et, 12:6. A Kecskemét becsülettel küzdött, de 4 egységnél közelebb nem tudtak kerülni ellenfelükhöz, így az első szettet simán nyerte a Pénzügyőr, 25:19. (1:0)

A második etapra összeszedték magukat a kecskemétiek, Kandulinski, Argilagos és Rabeka is jelentkezett egy-egy remek ütéssel, 1:4. Nem sokáig birtokolták azonban az előnyt a hírös városiak, Kovács vezérletével hamar egyenlíteni tudott a hazai együttes, 6:6. A vendégek azonban nem hagyták annyiban, megléptek 2-vel, majd hol 2, hol 3 egységgel vezettek a folyamatos pontváltások miatt. Aztán hazaiak két hibájának köszönhetően már 20:16-ra vezetett a KRC a hajrához érkezve. A fővárosiak innen már nem is tudtak visszakapaszkodni, egyenlített a Kecskemét, 21:25. (1:1)

A harmadik etapban egészen 14:14-ig fej-fej mellett haladt a két együttes, majd a KRC átvette a kezdeményezést, 14:17. Úgy tűnt, ez a szett is simán meglesz a Kecskemétnek, a végjátékban azonban előbb egyenlített, majd fordítani is tudott a Pénzügyőr, 21:19. Argilagos révén sikerült 1-re csökkentenie a különbséget a vendégeknek, de Reffatti, Kiss és Da Silva gyorsan pontot tett a játékrész végére, 25:21. (2:1)

Az utolsó felvonásban 7:7-ig tartották a lépést egymással a felek, majd a Pénzügyőr meglépett 3-mal, majd nem sokkal később már 4-gyel is vezetett, 12:8. A kecskemétiek mindent megtettek az egyenlítés érdekében, 16:14-nél úgy tűnt sikerül visszajönniük, de ekkor Magyar és Reffatti gyorsan visszaállította a differenciát, 18:14. Dávid Zoltán időkérése után már megint csak 2 egység volt a két csapat között (18:16), de a szett végére elfogyott a KRC, és egy 7:1-es futással a Pénzügyőrmegnyerte a mérkőzést, 25:17. (3:1)

Dávid Zoltán vezetőedző (KRC): – Igazából sokkal nagyobb elvárásokkal jöttünk, de sajnos az első szettben nagy önbizalomra tett szert a Pénzügyőr, és annak ellenére is hitehagyottá váltunk, hogy sikerült egyenlítenünk. Megyünk tovább, szerdán a kupában igyekszünk javítani. 

Pénzügyőr SE – Kecskeméti RC 3:1 (25:19 [21’], 21:25 [22’], 25:21 [24’], 25:17 [23’])

Pontszerzők: Magyar 3, Szabó M. 1, Kovács 23, Kiss 10, Da Silva 5, Rása 7, Reffatti 19 ill., Nagy 4, Gebhardt 10, Krupánszki 2, Kaszap 2, Rabeka 11, Argilagos 12, Kandulinski 14.

(Szarvas Zsombor | kesport.hu | fotó: kesport.hu – archív)

Kapcsolódó cikkek

KESPORT Médiatartalom Gyártó és Szolgáltató Kft.
error: A képet szerzői jog védi. Másolása, felhasználása engedélyköteles!