A kesport.hu stábja szubjektív véleménye alapján ezúttal is összeállította az All Stars csapatát, amelyet azok a játékosok alkotnak, akik kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak együttesük sikeréhez, jó eredményéhez.

A hét csapatának tagjai:

Nagy Éva kézilabdázó (GBB ZRT Kecskeméti NKSE): 

Vasárnap megkezdődött a tavaszi bajnoki szezon a GBB ZRT Kecskeméti NKSE számára a női kézilabda NB I/B Keleti-csoportjában. A forduló előtt 9. helyezett hírös városi együttesre nem várt egyszerű feladat a dobogó közelében elhelyezkedő FTC U20 otthonában. Ennek megfelelően nehezen indult a találkozó a vendégek számára, a Fradi – a fiataljaitól megszokható – nagy lendülettel kezdett és az első félidőben 14-8-nál már hattal is vezetett. Ezt követően azonban rendezte a sorait a KNKSE, főleg a védekezése javult fel. Ez nagyban volt köszönhető a kapusnak, Nagy Évának, aki még az első félidő során – kritikus pillanatban, még hátrányban – egymás után két hétméterest is kivédett. Mindez támadásban is lendületet adott a gárdának, amely a második játékrészben már a vezetést is át tudta venni. De nem csak a hétméteresvonalról érkező lövéseknél, hanem ziccerek során is parádézott Nagy Éva, közel tíz óriási bravúrt mutatott be a meccs során és végül 43%-os védési hatékonysággal zárt. Az első 30 percben még 16 gólt, a másodikban ennek csak a felét, 8-at kapott a Kecskemét, s azzal, hogy 24 találaton tartotta a liga második leggólerősebb csapatát, nagy skalpot gyűjtött be. A vége 24-30 lett. Varga József csapata legközelebb megint a fővárosban lép majd pályára, hiszen február 13-án a listavezető Vasashoz látogat majd. 

Bibok Liza kosárlabdázó (Kecskeméti KC): 

Nagyszerű győzelmet aratott hétvégén riválisa, a Tatai SE otthonában a KKC. A kecskeméti női kosarasok kiélezett, izgalmas mérkőzést játszottak, amely során végig kézben tartották a történéseket. A találkozót végül 70-65-re nyerte meg Kónya Levente együttese. A meccs legjobbja és legeredményesebb játékosa a hírös városiak kulcsembere, Bibok Liza volt, aki 18 pontig jutott. 5-ből 4 büntetőt értékesített, a palánk alatt kevés hibával dolgozott, középtávolról hibátlanul célzott és összességében neki volt a legjobb dobószázaléka az összecsapáson a minimum 10 percet játszók közül. Emellett a szezoncsúcsát jelentő 15 lepattanót szedett, ebből 7 támadó volt, amiből több második szándékú kosarat ért el a KKC, szerzett 5 labdát, kiharcolt 4 faultot és adott 4 gólpasszt is. Egy egység híján az idei évad legjobb teljesítményeként egészen extra, 36-os VAL-értékkel zárt. Liza egyébként már az előző mérkőzésen is a mezőny legjobb kecskeméti játékosa volt, ám akkor kikapott Miskolcon a KKC. A hírös városiak legközelebb február 14-én mérkőznek újra, akkor hazai pályán a Nyíregyházát fogadják majd. 

Tóth Dániel labdarúgó (KTE HUFBAU): 

Továbbra is az első edzőmeccsét, az NB II-es Békéscsaba elleni idegenbeli 1-0-s vereségét leszámítva hibátlan teljesítménnyel menetel a felkészülése során a KTE HUFBAU, amely az NB III. Közép-csoportjának tavaszi szezonjára és a bajnoki cím megszerzésére készül. Előző héten két edzőmeccset is megnyertek a lila-fehérek, szerdán a megye I-ben veretlen Kiskőröst verték 6-0-ra, majd hétvégén a szintén harmadosztályú, és nyugaton 5. helyen álló Érd gárdáját múlták felül 1-0-ra. Utóbbin a győztes gólt, a szerdai meccsen a 6-ból egyet szerzett az általunk legjobbnak vélt Tóth Dániel. A támadó már az őszi szezont is kiváló formában zárta, hiszen a bajnokságban szerzett 11 góljával a második a házi góllövőlistán (őt csak Károly Bálint előzi meg), és Tóth jegyezte az első félévben a legtöbb mezőnygólt a KTE játékosai közül. A gólpasszokban is jeleskedő futballista nemrégiben a Tiszakécske kapuját is bevette, szintén edzőmeccsen. Kecskemét elsőszámú labdarúgócsapata a felkészülés ötödik hetében jár, s legközelebb pénteken lép pályára, amikor az NB III-as csoportellenfele, a Szegedi VSE ellen játszik majd hazai környezetben.  

(Vizi Zalán | kesport.hu)

Vélemény, hozzászólás?