A Női Amatőr NBI. Zöld csoportjának 16. fordulójában a Nyíregyházi Kosársuli csapatát fogadta a Kecskeméti KC. A találkozót végig dominálva nyerték a hazaiak 66-51-re. 

A mérkőzést egy 6-0-s futással kezdték a hazaiak, 1-szer Fekete, 2-szer Burján volt eredményes, ekkor már 5 perc eltelt az első játékrészből. Hazai oldalról még Urbán szórt be egy hármast, erre már érkezett válasz a vendégek részéről, 2 egységre felzárkóztak a nyíregyháziak, 9-7. Az utolsó percben fordítani tudott a vendég együttes, Kovács dobott be egy középtávolit, 9-11. A játékrész legvégén viszont a Kecskemét örülhetett, Kiss a dudaszó megszólalása előtt még bevágott egy triplát, 12-11.  (12-11)

A vendégek a második negyedben egészen az 5. percig vezettek, 17-18, majd Burján egy ziccert, Bálind egy távolit értékesített, 22-18. Aztán az  utolsó 2 minutumban kapcsolt rá igazán a Kecskemét, zsinórban szereztek 11 egységet a hírös városiak, így megnyugtató előnnyel mehettek a nagyszünetre, 36-21. (24-10)

A harmadik játékrészben komoly bajba kerültek a hazaiak, nem tudták ugyanott folytatni, ahol abbahagyták a nagyszünet előtt. A Nyíregyháza remekül használta ki ellenfele hibáit, fokozatosan egyre közelebb került a Kecskeméthez. A 6. percben már csak 4 egység volt a két csapat közti különbség, miután Dobó értékesített 2 büntetőt, 38-34. Ekkor a végig remekül játszó Kiss vette hátára a csapatot, és húzta ki egymaga a gödörből, előbb egy triplát, majd nem sokkal később egy ziccert is bedobott egy nagyszerű támadás végén, 43-34. Erre nagyon nagy szüksége volt a kecskemétieknek, 8-9 pontos előnyüket egészen a negyed végéig tudták tartani, így jó helyzetből vághattak neki az utolsó etapnak, 49-41.  (13-20)

Az utolsó játékrészben Dobó büntetőivel 6-ra csökkent a differencia, de ezután elővette legjobbját a Kecskemét, és olyan játékkal rukkolt elő, mint az 1-2. negyedben. 8 egységnél közelebb nem tudtak férkőzni ellenfelükhöz a nyíregyháziak, így a kecskemétiek nagyon meggyőző játékkal, 66-51-re meg is nyerték a mérkőzést, valamint megszerezték 2. győzelmüket zsinórban, amire már nagyon rég nem volt példa. (17-10)

Kónya Levente vezetőedző (KKC): Elégedett vagyok a lányok teljesítményével, a 3. negyedben kicsit magunkra húztuk ellenfelünket, de szerencsére az utolsó etapban ott tudtuk folytatni, ahol elkezdtük, és meg tudtuk nyerni a mérkőzést. 

KKC – Nyíregyházi Kosársuli 66-51 (12-11, 24-10, 13-20, 17-10)

Kecskemét: Kiss 16/6, Kele 2, Magna 7/3, Urbán 6/6, Bálind 6/6, Fekete 5/3, Burján 10, Horváth 4, Bibok 10.

(Szarvas Zsombor | kesport.hu | fotó: kesport.hu – archív)

Vélemény, hozzászólás?