Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2020/21-es szezon alapszakaszában az SG Kecskemét Futsal az NB I-ben. A hírös városiak a DEAC csapatát látták vendégül, s végül 3-2-re nyertek. Sikerével a ScoreGoal megelőzte a debreceni csapatot, negyedik helyen zárta így az alapszakaszt és egy pontot vihet magával a rájátszásra. 

Nagy lendülettel és emiatt rengeteg hibával vette kezdetét a találkozó, amely során máris az első percben megszerezte a vezetést a Kecskemét. Egy rossz hazaadás után a debreceni kapusnak, Krajcsinak kellett kimozdulnia a kapuból, kézzel már nem érhetett a labdába, lábbal csak belepiszkálni tudott, s a játékszer így Mánya előtt kötött ki. A csapatkapitány előbb a kapufára bombázott, ám a kipattanó visszakerült hozzá, újabb kísérlete szintén érintette a lécet, de arról már befelé pattant a labda, 1-0. A 8. percben jött az újabb komoly hiba, amiből megduplázta előnyét a házigazda. Megint egy hátratett labda okozott bonyodalmat a cívis városiak védelmében, Berecz futott össze kapusával, végül Scherban találta magát egyedül az üresen tátongó kapu előtt, 2-0. Szinte rögtön a középkezdés után azonnal visszajött a meccsbe a DEAC, pontosabban a Kecskemét hozta őt vissza, ugyanis ezúttal a hazaiak adták el a labdát. Gavrilovic passzolt rosszul Scherbannak, aki ugyancsak balszerencsésen ért bele, Siska csapott le a lehetőségre és bevette Rigó kapuját, 2-1. Ezt követően távolról próbálkoztak többet a felek, de csak kapufákig jutottak. Négy perccel a szünet előtt aztán egalizált a vendégsereg, Faragó húzott el a jobb szélen, és középre tett passzát Szentes Bíró pöckölte a hálóba, 2-2-vel vonultak szünetre a csapatok.

Egyenlő állásnál megint a Kecskeméten volt a sor, hogy nagyobb nyomást helyezzen ellenfelére, ugyanis csak a győzelem volt elegendő ahhoz, hogy megelőzze Elek Gergő együttesét az SG. Ehhez mérten jobban jöttek ki az öltözőből a folytatásra a hazaiak, több helyzettel nyitottak, majd a 28. percben újra magukhoz ragadták a vezetést. Mánya kapott labdát tíz méterre a kaputól, remekül fordult le védőjéről és szépen elhelyezte a kapus és a kapufa közé a labdát, megszerezve ezzel 15. gólját az évadban, illetve 12. találatát a bajnokságban. A meccs utolsó negyedében mindent megtettek a játékosok csapatuk sikeréért. A DEAC a végén öt a négy ellen támadott, ám létszámfölényéből százszázalékos ziccert nem tudott kialakítani, azonban mégis volt olyan, amikor Mányának egy lecsorgó labdát a gólvonalról kellett menteni, illetve a végén Siska és Thiago lövése is kifelé vágódott a kapufáról. Több gól már nem született, maradt a 3-2, és sikerével megelőzte a DEAC-ot és fellépett a negyedik helyre a tabellán a ScoreGoal.

A negyedik hely megszerzése azért volt jelentős az SG Kecskemét Futsal csapatának, mert így egy pontot magával vihet a rájátszásra, míg a DEAC nulla egységgel várhatja a felsőház küzdelmeit.

Koós Károly vezetőedző (SG Kecskemét Futsal): – Karácsony előtt játszottunk Debrecenben, és akkor 4-0-ra kikaptunk. Akkor pont azt a küzdőszellemet hiányoltam a játékosaimtól, ami ma megvolt bennük, hiszen most óriási szívvel küzdöttek a pályán. Jól kezdtük a mérkőzést, 2-0 után fellélegezhettünk, de sajnos egyéni hibával visszahoztuk a meccsbe a Debrecent. Amit kértem a srácoktól, azt az első etapban betartották, utána ahogy fáradtunk és minél több nyomás alá próbált helyezni bennünket az ellenfél, úgy egyre több hibát követtünk el megint. Egész évben jellemzett minket a tartás, és azt is a javunkra tudtuk ma fordítani, hogy a DEAC picit lélektani fölénybe került, miután kétgólos hátrányból egyenlített. Döntetlenszagú meccs volt, ma mellénk állt a szerencse, de meg is dolgoztunk érte. Egy pontot vihetünk magunkkal így a folytatásra, ami nagyon sokat jelenthet. A legfontosabb célunk a felsőházi rájátszásban az, hogy a következő tíz fordulóban végig benne legyünk a játékban és a végén legyen esélyünk játszani az éremért. 

Elek Gergő vezetőedző (DEAC): – A mérkőzés elején két gólt ajándékoztunk az ellenfélnek. Ezen a szinten ilyen egyéni bakikat nem lehet elkövetni. Miután rendeztük a sorokat, már végig jól játszottunk az első félidőben. A második játékrész elején próbáltunk sűrűbben cserélni, de ez nem sikerült. Kellett a kecskemétiek harmadik gólja ahhoz, hogy megint elkezdjünk jól játszani. Nem értem, hogy miért kell mindig egy pofon ahhoz, hogy magunkhoz térjünk. A végén a kapufáink nem mentek be, erre azt szoktam mondani, hogy a kapufa nem hazudik, aki eleget tesz érte, annak befelé pattan, mi nem dolgoztunk ma elég jól, így kifelé pattantak ezek a lövések.  

SG Kecskemét Futsal Club – DEAC 3 – 2 (2 – 2)

Férfi futsal, NB I, 18. forduló
2021. február 15., hétfő, 19.00
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok (zárt kapus)
TV: Kesport TV
JV: Kovács Gábor Péter
Asszisztensek: Ibriksz Máté, Wittner József

SG Kecskemét: Rigó – Klacsák, Gavrilovic, Ristic, Mánya. Csere: Simic, Scherban, Sallai, Kulcsár. Nem lépett pályára: Tombácz, Csákó, Móra, Récsei. Edző: Koós Károly

DEAC: Krajcsi – Faragó, Szentes Bíró, Siska, Kántor. Csere: Dobi, Sánta, Tóth A. Thiago, Rácz, Berecz, Szabó J. Edző: Elek Gergő

Gólszerzők: Mánya (1., 28.), Scherban (8.), ill. Siska (8.), Szentes Bíró (16.)

(Vizi Zalán | kesport.hu | Fotó: Tóth Csaba | kesport.hu)

Vélemény, hozzászólás?