A kesport.hu stábja szubjektív véleménye alapján ezúttal is összeállította az All Stars csapatát, amelyet azok a játékosok alkotnak, akik kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak együttesük sikeréhez, jó eredményéhez.

A hét csapatának tagjai:

Mánya Szabolcs futsalos (SG Kecskemét Futsal): 

Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2020/21-es szezon alapszakaszában az SG Kecskemét Futsal az NB I-ben. Az ellenfél a forduló előtt negyedik helyen álló DEAC gárdája volt, a hírös városiak azonban győztek, így ellenfelüket megelőzve ők zártak a dobogó utáni pozícióban. Ez nagy siker, mert így egy pontot magával tud vinni a vasárnap kezdődő rájátszásra az SG, míg az ötödik helyre visszacsúszó debreceni gárda nulla egységgel várja a folytatást. A meccs hőse Mánya Szabolcs volt, akit már sokadjára tudunk beválasztani a Kesport All Stars csapatába. Ezúttal 2 góllal járult hozzá együttese győzelméhez a csapatkapitány. Rögtön az első percben egy védelmi megingást használt ki, lövése végül a kapufáról a hálóba vágódott, majd a második félidőben, 2-2-es állásnál, kulcsszituációban meglőtte a mindent eldöntő találatot. Ristictől kapott labdát, remekül fordult a kapu felé, majd szépen elhelyezte a jobb alsóba a löketét. A ScoreGoal december közepe és öt nyeretlen meccs óta az első győzelmét aratta, ami nagy lendületet adhat a csapatnak a vasárnapi, Haladás elleni küzdelem előtt, ami már a felsőházi rájátszás összecsapása lesz.  

Bíró Balázs kézilabdázó (KTE-Piroska Szörp): 

Pénteken megkezdte a tavaszi bajnoki szezont az aranyéremre törő KTE-Piroska Szörp férfi kézilabdacsapata az NB I/B Keleti-csoportjában. A listavezető FTC U22 látogatott a Messzi István Sportcsarnokba. A találkozó első percétől kezdve érezni lehetett, hogy a vesztett pontok tekintetében egyébként jobban álló Kecskemét esélyt sem ad a kis Fradinak a győzelemre. A találkozó legjobb játékosa a 7 gólig jutó Bíró Balázs volt, aki irányítóként végig fantasztikusan mérlegelte, hogy hol neki kell befejezni az adott támadást akár rendezett, akár rendezetlen védelem ellen, hol passzal kell a társait helyzetbe hoznia. Ennek köszönhetően ő lett a legeredményesebb játékosa a csapatnak, kiosztott rengeteg gólpasszt, de még védekezésben is extrát hozott, hiszen több belemenést is kiharcolt. Sikerével már csak 3 pontra van az első helytől a KTE, ám hárommal kevesebb meccset is játszott, mint a zöld-fehér alakulat, tehát mondhatni már csak idő kérdése, mikor lép fel a tabella tetejére Bencze József csapata. Persze, ehhez a következő meccseket be kell húzni, hétvégén nem is vár könnyű feladat a kecskemétiekre, akik a negyedik helyezett Ózdhoz utaznak.  

Kiss Virág kosárlabdázó (Kecskeméti KC): 

Vasárnap nagyszerű sikert aratott a kecskeméti női kosárlabdacsapat. A forduló előtt a tabellán jobb pozícióban álló Nyíregyházát győzte le hazai pályán 66-51-re a KKC. A találkozón a második negyed döntött, melyet 14 ponttal nyertek a kecskemétiek. A meccs embere címet joggal érdemelte ki Kiss Virág, aki a kesport.hu-nál másodjára került be a hét csapatába. Virág 16 pontot dobott, mely szezoncsúcs számára, ezzel a legeredményesebb játékosa volt az összecsapásnak. Elsüllyesztett 2 triplát, 58 százalékkal dobott mezőnyből, leszedett 9 lepattanót, védekezésben egyik legjobbja volt a KKC-nak, hiszen szerzett 5 labdát, emellett kiosztott 4 gólpasszt és 28 játékperc alatt 28-as VAL-értékkel zárt. Kónya Levente csapata ezzel október után először tudott egymás után két meccset is megnyerni. Zsinórban a harmadik sikerét február 18-án, 19 óra 30 perctől a Törekvés SE ellen szerezheti meg a KKC.

Krupánszki Olivér röplabdázó (Kecskeméti Röplabda Club): 

Bár vereséget szenvedett, mégis a Kecskeméti Röplabda Club csapatából is tudunk játékost választani a hét legjobbjai közé, mivel a MAFC elleni 3:2-es vereségével, de 2 megnyert szettel Dávid Zoltán legénysége kiharcolta a legjobb négybe jutást a férfi röplabda Magyar Kupában. Az első meccsen 3:1-re nyert a fővárosban a KRC, ezért a visszavágón 2:1-es kecskeméti vezetésnél minden eldőlt. A meccs érdemi részében a legkiemelkedőbb hírös városi teljesítményt a gárda oszlopos tagja, Krupánszki Olivér nyújtotta. 14 pontot szerzett, ez holtversenyben a legtöbb volt a kecskeméti játékosok közül, a szerváknál nem rontott, összesen 32-szer fogadott és mindezt szinte hiba nélkül tette. Emellett 20 ütést mutatott be a mérkőzésen, ezeknek a 65 százalékából rögtön pontot ért el a KRC. Olivér szerzett pontot remek sáncmunka után is, ami a védekezését is dicséri. Az MK elődöntőjében a Fino Kaposvár lesz majd a hírös városiak ellenfele, az első meccset február 22-én Somogy megyében, a visszavágót március 3-án Kecskeméten fogják rendezni.  Az elmúlt két évben egyaránt a kaposváriakkal találkozott a döntőbe jutásért való küzdelem során a KRC, és mindkétszer a kecskemétiek kvalifikálták magukat a fináléba. 

Károly Bálint labdarúgó (KTE HUFBAU): 

Javában zajlik a KTE HUFBAU téli felkészülése, február végén már meg is kezdődik a bajnokság az együttes számára, amelynek egyértelmű célja a bajnoki cím elhódítása és az NB II-be való feljutás kiharcolása. Előző héten egy edzőmérkőzés szerepelt a lila-fehérek menetrendjében, a harmadosztályú csoportellenfelükkel, a Szegedi VSE gárdájával csaptak össze. A találkozót magabiztosan nyerte 4-1-re a Kecskemét. A meccsen az első 2 hírös városi gólt a támadóközéppályás, Károly Bálint jegyezte. A csapat házi gólkirálya az első találatát büntetőből, a másodikat akcióból, de szintén 11 méterről szerezte, gyengébbik lábával, ballal lőtte ki az alsót. A KTE következő felkészülési mérkőzésére február 20-án kerül sor, amikor a Kemenes Szabolcs által irányított III. Kerület csapatához látogat.  

(Vizi Zalán | kesport.hu | fotók: kesport.hu – archív)

Vélemény, hozzászólás?