Vereséggel nyitotta a felsőházi rájátszást a Röpke

A BVSC-Zugló otthonában kezdte meg a női röplabda NB II Keleti-csoportjának felsőházi rájátszását a HÉP-Röpke SE gárdája. Csala Bernát tanítványai nem fogtak ki jó napot, a fővárosiak simán, 3:0-ra győztek. 

Az első játérkészben megilletődötten kezdett a kecskeméti együttes, a fővárosiak – akik eddig csupán egyszer, a Kispest ellen kaptak ki az idei évad során hazai pályán – nagy tempót diktáltak. Főleg az agresszív nyitásaikkal lepték meg a BVSC játékosai a hírös városiakat. Hamar, negyedóra alatt eldőlt az első szett, melyet 25:14-re nyert meg Daróczi Gergely csapata. (1:0)

A második játszma során nyoma sem volt a kezdeti bátortalanabb játéknak a Röpke oldaláról, a kecskemétiek abszolút tartották a lépést ellenfelükkel. Többször az előnyt is birtokolta az alföldi alakulat, a végjátékba aztán egálkörüli eredménnyel léptek be a felek, majd a végén – megint több jó szervával – behúzta ezt a játékrészt is a BVSC, 25:22. (2:0)

A harmadik szett, amely, mint kiderült, egyben az utolsó is volt, az első játszmához hasonlóan alakult. Egy ideig ott volt ellenfele nyakán a Röpke, de a végére felőrölte a BVSC Csala Bernát együttesét. 19 perc kellett a házigazdának a szett megnyeréséhez, 25:16 lett a vége, ezzel 3:0-ra a találkozót is megnyerte és győzelemmel kezdte a felsőházat a BVSC. 

A Röpke legközelebb megint Budapesten lép pályára, hiszen jövő szombaton majd a Kispesthez látogat.  

Csala Bernát edző (HÉP-Röpke SE): – Idegenben kezdtük a rájátszást, a BVSC hazai pályán nagyon erős csapat, ezt mi is megtapasztaltuk. Remekül szerváltak a fővárosiak. Sajnos a meccs nagy részében pontatlanul játszottunk. Főleg az első szettben könnyű pontokat ajándékoztunk az ellenfélnek. A második játszma már sokkal szorosabban alakult, ekkor 22:22-ig tartottuk magunkat, a győzelemre is megvolt az esélyünk, de a BVSC megcsinálta a végén a fontos pontokat. A folytatásban továbbra is masszívan, határozottan szervált az ellenfél. Nem bírtuk a saját támadójátékunkat játszani, kevés labdát tudtunk pontra váltani, ez döntötte el a mérkőzést.    

BVSC-Zugló – HÉP-Röpke SE 3 : 0 (25:14 [15’], 25:22 [24’], 25:16 [19’]) 

Női röplabda, NB II. Keleti-csoport, Felsőház, 1. forduló
2021. február 20., szombat, 16.00
Budapest, BVSC-Zugló Edzőcsarnok
JV: Moncsnik Lajos, Gubicz Imre 

BVSC: Nyuka (C), Szobonya, Butter, Rózsa, Réthegyi O., Marton, Nagy Zs., Réthegyi Zs., Puskás S., Puskás P., Kovács K., Hemmert, Sartoris (L1). Edző: Daróczi Gergely.

Röpke: Halla, Kenderes, Selmeczi (C), Barabás, Fekete, Kádár, Lehoczki, Pintér, Korpácsi (L1), Szabó Cs. (L2). Edző: Csala Bernát.

(Vizi Zalán | kesport.hu | fotó: kesport.hu – archív)

Kapcsolódó cikkek

KESPORT Médiatartalom Gyártó és Szolgáltató Kft.
error: A képet szerzői jog védi. Másolása, felhasználása engedélyköteles!