A férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának második fordulójában a bajnoki címre hajtó Berettyóújfalu gárdája látogatott az SG Kecskeméthez. A találkozó 15. másodpercében betalált a hétvégén még a Bajnokok Ligájában pályára lépő hajdúsági együttes, és ez nagyban befolyásolta a meccs alakulását. A találkozó végül 0-3-mal zárult.
A felsőházban a csütörtöki meccs előtt egyszer meccselt a Kecskemét, amely a Haladás otthonában kapott ki 2-1-re, míg a Berettyóújfalu a hétvégén Portugáliában, a Benfica ellen játszott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, ahol a magyar együttes végül 5-0-s vereséget szenvedett.
A Kecskemét kezdhette el a mérkőzést, azonban egy villámgyors labdaszerzésből azonnal megszerzete a vezetést a Berettyóújfalu, a házi gólkirály Henrique kapott labdát öt méterre a kapuval szemben és ki is lőtte a felsőt. Nem meglepő, hogy a hajdúságiak lőtték az első gólt, hiszen az eddigi évad során a meccsein egy kivételével mindig a Berettyó szerzett vezetést, ezúttal mindössze 15 másodperc kellett ehhez. Még a második percben volt lövése Ráblnak is, majd kezdtek kilábalni a kezdeti hullámvölgyből a kecskemétiek és Ristic révén eljutottak lövésig. A kezdőbe bekerülő Tombácznak többször is védenie kellett a hazai kapuban, míg a túloldalon jobbára a blokkokban akadtak el a próbálkozások. Az első félidő végén két ízben is egyenlíthetett volna az SG, előbb Sallai mentett meg az oldalvonal mellett egy már elveszettnek tűnő labdát, majd eljutott lövésig is, de Mezei védett, míg ezt követően Scherban lőhetett közelről, de bombája a kapufán csattant. 0-1-es eredménnyel vonultak az öltözőbe a felek.
A második játékrész elejét is megnyomta a Berettyóújfalu, a középkezdés után Tombácznak kellett nagyot védenie, ám a felvonás harmadik percében már ő is tehetetlen volt. Henrique középről tüzelt, nem volt előtte blokk, így labdája – bár távolról érkezett – érintetlenül vágódott a kapuba, 0-2. Az SG ekkor sem adta fel, küzdött a becsületgólért és lehetőségekig is eljutott, igazi ziccerig azonban sokáig nem. A találkozó utolsó hét percére kijött öt a négy elleni játékra Koós Károly együttese, amiből nagyon hamar százszázalékos ziccert alakított ki, Scherban oldalról a kapu elé tuszkolt passzát Mánya vágta fölé, pedig a kapus már verve volt és a kapu üresen tátongott. Ha ez bement volna, nyílt lehetett volna a vége, ám a 37. minutumban mindent eldöntött a hajdúsági gárda, Szabó Péter szerzett labdát, az SG kapuja üres volt, így a válogatott játékos saját térfeléről is könnyen betalált, 0-3. Több gól már nem esett az összecsapáson, a Berettyóújfalu begyűjtötte a három pontot.
A férfi futsal NB I-ben hosszabb pihenő vár a játékosokra, ugyanis a válogatott szünet miatt a következő forduló csak egy hónap múlva, március végén lesz. A kecskeméti gárdából válogatott meghívót Mánya Szabolcs kapott, aki a román nemzeti együtteshez csatlakozik a pénteki nap folyamán.
Koós Károly vezetőedző (SG Kecskemét Futsal): – A Berettyóújfalu egy Bajnokok Ligája meccsről, míg mi egy magyar bajnokiról jöttünk erre a meccsre. Azt éreztem, ez a különbség adta a két csapat közötti differenciát, hiszen amíg a Berettyó a BL-ben nagyobb ritmusban játszott és adott esetben a játékosai több párharcot elveszítettek, azt ma az előnyükre fordították, és most ők diktálhatták a tempót. Sokkal gyorsabban játszottak a vendégek akár labdával, akár labda nélkül. Hiába beszéltük meg a meccs előtt, hogy mire számíthatunk, az első percben bekapott gól döntően befolyásolta a meccs végkimenetelét. Nyilván az pozitívum, hogy ezután az első félidőben nem kaptunk több gólt, bár erre megvolt a sansza az ellenfélnek. A második játékrészben egy elkerülhető találatot kaptunk, és a Berettyónak a kétgólos fór hatalmas előny. Volt lehetőségünk a gólszerzésre, sajnálom, hogy a nagy helyzeteink kimaradtak. El kell fogadnunk, hogy a Berettyóújfalu jelenleg ennyivel erősebb.
Trencsényi János edző (MVFC Berettyóújfalu): – Bár az eredményből nem biztos, hogy ez látszódik, de nagyon nehéz mérkőzés volt. Hatalmas szükségünk volt erre a győzelemre. A Bajnokok Ligájában való szereplésünk után kevés időnk volt felkészülni a Kecskemétre, ezért a motiváltság és a küzdeni akarás sokkal fontosabb volt a mai napon, mint a taktika. Úgy érzem, sikerült megfelelni az elvárásoknak, egységesen küzdött a csapat és külön öröm, hogy kapott gól nélkül tudtuk átvészelni ezt a csatát.
SG Kecskemét Futsal – MVFC Berettyóújfalu 0 – 3 (0 – 1)
Férfi futsal, NB I, felsőházi rájátszás 2. forduló
2021. február 25., csütörtök, 19.30
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok (zárt kapus)
TV: Kesport TV
JV: Zimonyi Péter
Asszisztensek: Hartung Vilmos, Boros Róbert
Kecskemét: Tombácz – Klacsák, Gavrilovic, Ristic, Mánya. Csere: Simic, Scherban, Sallai, Kulcsár. Nem lépett pályára: Rigó, Csákó, Móra. Edző: Koós Károly
Berettyóújfalu: Mezei – Horváth N., Rábl, Szabó P., Henrique. Csere: Pereira, Rézműves, Nagy I., Gál I., Fernandes. Nem lépett pályára: Sándor, Kártik, Nagy D., Takács. Edző: Trencsényi János
Gólszerzők: Henrique (1., 23.), Szabó P. (37.)
Sárga lapok: Klacsák (36.)
(Vizi Zalán | kesport.hu | fotó: Tóth Csaba | kesport.hu)