Az utolsó Extraligás alapszakaszmeccsét játszotta le vasárnap este hazai pályán a Kecskeméti RC. Az ellenfele az alapszakaszt az utolsó helyen záró DEAC volt. A találkozót simán, 3:0-ra nyerte meg Dávid Zoltán együttese, és ezzel hangolt a szerdai, Kaposvár elleni kupavisszavágóra.

A találkozót sokkal jobban, esélyeshez méltó módon indította a Kecskemét. Az első szettet végig uralta, talán ez annak is volt köszönhető, hogy szinte a kezdőcsapatával állt fel a házigazda, annak ellenére, hogy az összecsapás már tét nélkül zajlott. Csupán a kezdő feladó, Kaszap Tamás, illetve Kandulinski Pavel pihente végig a meccset. Tíz ponton túl kapcsolt rá igazán a KRC az első játszmában, Krupánszki remek nyitássorozatával ellépett előbb négy ponttal, majd a debreceni időkérések ellenére (és után) még többel. Úgy szerzett egymás után tíz pontot a KRC, hogy válaszul a DEAC csak kettőt ért el. A szettet végül 25:17-re nyerte a Kecskemét. (1:0)

A második játszma is kísértetiesen hasonlóan alakult, mint az első. Az első pontok után még tartotta a lépést ellenfelével a DEAC, ám amint fáradt, illetve belelendült a Kecskemét, úgy el is léptek a hazaiak. Fodor Antal, a vendégek trénere megint a négypontos hátrány tudatában kérte ki először az idejét, majd a második időkérése sem volt hatásos olyan szempontból, hogy a KRC vezetése nem forgott veszélyben. 25:18 lett ennek a játszmának a vége. (2:0)

A harmadik szettben a meccs megnyeréséért lépett pályára a KRC. Ekkor már pályán volt a kezdőként szerepet kapó Szabó Bence mellett a másik fiatal, a januárban igazolt Stréli Attila is, akinek ez az első szezonja, amely során a strandröplabda mellett a teremben is profi szinten űzi a sportágat. A játékos jól is szállt be, több pontot szerzett. Ez a szett alakult a legszorosabban, 12 pontig egálkörüli eredményen tartotta magát a Debrecen. Ezután megint megrázta magát a Kecskemét, és bár két meccslabdát is hárítottak a vendégek, végül magabiztosan, 25:19-re nyerte a szettet a KRC. (3:0)

Az már korábban eldőlt, hogy a KRC nem jut be az Extraliga felsőházi rájátszásába, vagyis a legjobb négy közé, ám a kecskemétiek előtt áll még egy komoly feladat. Március 3-án, szerdán jön a Fino Kaposvár elleni kupavisszavágó, amely során 0:3-ról indít a hírös városi együttes. A tét a döntőbe jutás.   

Dávid Zoltán vezetőedző (Kecskeméti Röplabda Club): – Jobban örültem volna, ha a Kazincbarcika ellen sikerül győzni, de ezen már nem érdemes rágódni. Próbáltunk egy másik felállást gyakorolni, négyes helyen való támadásaink során úgy játszottunk, hogy Krupánszki Olivért elforgattuk onnan. Készülünk a Kaposvárra!  Az elsődleges, hogy a nyitásfogadásunk rendben legyen. Számomra nincsenek lehetetlen dolgok, a játékosaimtól is azt kértem, hogy higgyenek abban, hogy fordíthatunk a kupavisszavágón. Ebben az idényben végig jellemző volt ránk, hogy a játékosok nem hittek magukban. Bután hangzik, de a legnehezebb feladatom, hogy elérjem, hogy a srácok levetkőzzék a kishitűségüket, és bízzanak önmagukban, a tudásukban és az edzésen elvégzett munkában. 

Fodor Antal vezetőedző (DEAC SNK KFT): – Nem tudom, hogy a Kecskemét olyan teljesítménnyel, amit ma produkált, mire lett volna képes az előző mérkőzéseken, de azt gondolom, hogy most remekül játszott a KRC. Becsülettel készültünk erre a meccsre, de tudtuk, hogy a papírforma nem a mi sikerünket diktálja. A tisztes helytállás volt a célunk, illetve az, hogy megtaláljuk azt a felállásunkat, ami a legjobb lehet számunkra a bajnokság folytatására.

Kecskeméti RC – DEAC SNK KFT 3 : 0 (-17, -18, -19)

Férfi röplabda, Extraliga, 9. fordulóból elmaradt mérkőzés
2021. február 28., vasárnap, 18.00
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok (zárt kapus)
TV: Kesport TV
JV: Szabó Péter, Varjasi Melinda

A meccs alakulása1. szett: 8:6, 16:13, 21:14, 25:17. 2. szett: 8:5, 16:13, 21:16, 25:18. 3. szett: 8:7, 16:13, 21:16, 25:19.

A KRC pontszerzői: Argilagos 18, Gebhardt 9, Rabeka 6, Stréli 6, Nagy J. 5, Krupánszki 4, Szabó B. 1.  

(Vizi Zalán | kesport.hu | fotó: kesport.hu – archív)

Vélemény, hozzászólás?