Három góllal nyert az SC Hírös-Ép

A labdarúgó megyei II. o. északi csoportjának 14. fordulójában a Kunszállást fogadta hazai pályán az SC Hírös-Ép. A találkozó viszonylag kiegyenlített volt, de a kecskemétiek jobban használták ki helyzeteiket, nyertek 3-0-ra.

Az első etap nehézkesen indult mindkét együttes számára, főként a mezőnyharc dominált, nagy lehetőségig nem jutott egyik csapat sem, egészen a 33. percig. Akkor Kitl indult meg a baloldalon, majd Sudárhoz passzolt, aki 16-ról kilőtte a hosszú alsót ballal, 1-0. A vendégek még egy kapufáig eljutottak, de egyenlíteni már nem tudtak, így az SC Hírös-Ép vezetett az első félidő végén.

A második játékrészben már némileg jobb volt a játék, de így sem volt sok helyzet. Mindkét együttes szerezhetett volna gólt, de a Kunszállás nem tudott élni lehetőségeivel, ami megbosszulta magát. A vendégek védelmében volt egy rövidzárlat az utolsó 20 percben, a kecskemétiek ki is használták, gyors egymásutánban rúgtak 2-t. Előbb Dani volt eredményes, belépett a védő elé és mielőtt a kapus megfoghatta volna, elpöckölte mellette a játékszert, 2-0. Az összecsapást Lantos döntötte el a 79. percben, Sudár ívelt át a hosszúra Lantosnak, aki kapásból bevágta a léc alá, 3-0. A hírös városiak így zsinórban 2. győzelmüket is megszerezték. 

Kitl Zoltán játékos-edző (SC Hírös-Ép):Az eredmény nem tükrözi hűen a játék képét. Sokkal kiegyenlítettebb volt a találkozó, most sajnos a játékunkkal nem voltam elégedett, nem tudtunk olyan jól játszani, mint a Félegyháza ellen. Viszont az pozitívum, hogy így is tudtunk hármat rúgni és nem kaptunk gólt.

SC Hírös-Ép – Kunszállás SE 3 – 0 (1-0)

SC Hírös-Ép: Hajnal – Dani (Kecskés), Laczkó, Sudár, Parázs (Sallai), Kitl (Ronkó), Kövecs, Forgó, Kertész (Kiss), Horváth (Rékasy), Tábi (Lantos)

Gólszerzők: Sudár (33.), Dani (68.), Lantos (79.)

(Szarvas Zsombor | kesport.hu | fotó: kesport.hu – archív)

Kapcsolódó cikkek

KESPORT Médiatartalom Gyártó és Szolgáltató Kft.
error: A képet szerzői jog védi. Másolása, felhasználása engedélyköteles!