A második félidőben nyerte meg a meccset a Kecskeméti KC

A Női Amatőr NBI. Zöld csoport 19. fordulójában a fővárosi ELTE Fortis otthonába látogattak a hírös városi kosaras lányok. Az első két negyedben a házigazdák voltak jobbak, aztán fordult a kocka és nyerni tudott a Kecskemét, 57-48-ra. 

Az első felvonásban Fekete kezdte meg a pontgyártást, egy ziccert értékesített, 0-2. Nagyi és Kiss A. révén gyorsan fordítani tudtak a hazaiak, 4-2. Az első etap végig nagyon szorosan alakult, fej-fej mellett haladtak a felek, Burján B. kettesével, valamint Urbán triplájával még vezetett a vége előtt a Kecskemét (13-16), de aztán fordítani tudtak a fővárosiak, így ők vághattak neki előnyből a második játékrésznek, 17-16. 

A második negyed nem kezdődött jól a hírös városiak számára, 6-0-s futással indított az ELTE, 23-16. Első pontjait az ötödik percben szerezte a KKC, Burján vágott be egy hármast, 23-19. Aztán a hajrában megint Burján volt eredményes távolról, amivel átvette a vezetést a vendég együttes, 25-26. Az utolsó másodpercekben viszont gyorsan szerzett két kosarat a házigazda, így a nagyszünet előtt, 30-26 állt az eredményjelzőn. 

A nagyszünet után mindkét csapat enerváltan játszott, ez a pontok számában is megmutatkozott, a hazaiak mindössze négy pontot szereztek -mindet az utolsó percben – míg a kecskemétiek tízet. A hírös városiak így fordítani tudtak a negyed végére, előnyből vághattak neki a mindent eldöntő negyednek, 34-36. 

Az utolsó felvonást jobban kezdték a hazaiak, zsinórban szereztek hat pontot, 40-36. Egészen a negyed feléig vezettek a fővárosiak, aztán Magna triplájával előbb egalizált, majd Magna dobott egy duplát is, amivel már vezetett is a KKC, 44-46. Tasi még bevágott egy hármast, ami döntőnek bizonyult a meccs végkimenetele szempontjából, innen már nem tudtak visszakapaszkodni a házigazdák, nyerni tudott a Kecskemét, 57-48-ra. 

Kónya Levente vezetőedző (KKC): – Az első két negyedben nem kezdtünk jól, de aztán a szünet után összeszedtük magunkat és nyerni tudtunk. Ez volt zsinórban a második győzelmünk, hétről-hétre egyre jobban teljesítenek a lányok, gratulálok nekik!

ELTE Fortis – KKC 57-48 (17-16, 13-10, 4-10, 14-21)

KKC: Urbán 2, Kiss V. 7/3, Burján 13/6, Fekete 8, Bibok 15, Tasi 5/3, Horváth 2, Magna 5/3

(Szarvas Zsombor | kesport.hu | fotó: kesport.hu – archív)

Kapcsolódó cikkek

KESPORT Médiatartalom Gyártó és Szolgáltató Kft.
error: A képet szerzői jog védi. Másolása, felhasználása engedélyköteles!