Szerda este megkezdte az Extraliga kvalifikáló körét a Kecskeméti Röplabda Club a bajnokságban. A KRC odahaza meccselt a MÁV ELŐRE Bericap gárdájával, amely meg tudta szorongatni a hírös városiakat, ám a találkozót 3:1-re a házigazda nyerte. 

Jobban kezdte a találkozót a Kecskemét, gyorsan hárompontos előnyre tett szert az elején, ám a MÁV még időben gondoskodott arról, hogy ne szakadjon le ellenfeléről, és a kubai játékosa, Cordies Salazar vezérletével zárkózott. A hazaiaktól a legaktívabb a szélsőütő, Argilagos volt – aki egyébként szintén kubai nemzetiségű – többször is túljárt ellenfele eszén, ráadásul kiváló eszköztárát mutatja, hogy hol bivalyerős ütéssel, hol ejtéssel viccelte meg a sáncolni igyekvő székesfehérváriakat. 16:11-nél kért először időt a MÁV vezetőedzője, Gelencsér Balázs, és ez jó döntés is volt, ugyanis remek periódussal egalizáltak a vendégek, 17:17-nél már Dávid Zoltánnak kellet időt kérnie. A végjátékot aztán jobban bírták a kecskemétiek, Nagy József és Argilagos pontjaival 25:19-re zárta le a játszmát a KRC. (1:0)

A második szettet is a KRC indította jobban, 8:4-nél Stréli vezérletével már kétszer annyi pontja volt, mint az ellenfélnek. A vendégeknél a csapatkapitány, Nekum állt a sereg élére, kiváló pontjaival előbb egyenlített, majd 13:14-nél először a meccsen a vezetést is átvette a MÁV. Ekkor talán kevesen gondolták azt, hogy belekerül egy gödörbe a Kecskemét, és nem tud majd fordítani, de ez volt a helyzet. A székesfehérváriak az ukrán légiósuk, Denin Oleksii által szárnyaltak, és végül öt ponttal, 20:25-re megnyerték a szettet. (1:1)

A harmadik felvonást úgy kezdték a csapatok, hogy sokáig fej-fej mellett haladtak a pontszerzéssel, majd 7:7 után kétpontos előnyre tett szert a vendég gárda. A KRC ekkor már időben reagált, zsinórban szerzett Krupánszki által három pontot, majd hiába jött a két vendég időkérés, a KRC a sima szettgyőzelemig már nem állt meg. A játszmát végül egy 10:5-ös periódussal zárta le a házigazda, 25:17. (2:1)

A negyedik szettben már a meccs megnyeréséért és a három bajnoki pont begyűjtéséért küzdött a Kecskemét. Argilagos újra előhúzta legjobbját, ütéseivel a nem tudtak mit kezdeni a fehérváriak. A magabiztos vezetése ellenére azonban megint kisebb hullámvölgybe kerültek a hírös városiak, a MÁV egymár után jegyzett öt ponttal átvette a vezetést. Egálról fontos volt, hogy mely együttes tud ellépni, ám egészen a szett végéig egyik sem tudott. 22:22 után aztán megrázta magát a KRC, amely Argilagos újabb pontjaival meccslabdához jutott, és bár egy pontot ekkor még hárítottak a vendégek, ám 25:23-ra megnyerte a negyedik szettet a Kecskemét. (3:1)

A három pontot tehát a KRC szerezte meg. A következő mérkőzését március 21-én fogja vívni a Kecskemét, akkor megint hazai pályán lép majd pályára, méghozzá a DKSE ellen. 

Dávid Zoltán vezetőedző (Kecskeméti RC): – Igazából már csak azt kéne kitalálnunk, hogy melyik ligában kellene játszanunk, hogy hol tudunk teljesíteni. Számomra felháborító az, hogy egy ilyen meccsen nem tudunk úgy röplabdázni, ahogyan tudunk. A hozzáállásunk rossz volt, a játékunk kínos és nevetséges. Ettől függetlenül a három pont fontos volt, de ez nem változtat a látottakon.

Gelencsér Balázs vezetőedző (MÁV ELŐRE Bericap): – Nekem az volt az elvárásom a játékosaimmal szemben, hogy hozzuk ki minden találkozóból a maximumot. Ezt megtettük ma, ennek örülök. Szorosabbá tudtuk tenni az összecsapást, mint én azt előzetesen gondoltam. Úgy érzem, kicsit lebecsült minket a Kecskemét, kissé demotiváltnak tűntek a hazai játékosok. A magunk szintjéhez képest kellőképpen fel tudtunk pörögni erre a meccsre, ez ma ennyire volt elég. 

Kecskeméti Röplabda Club – MÁV ELŐRE Bericap 3 : 1 (-19, 20, -17, -23)

Férfi röplabda, Extraliga kvalifikáló kör, 1. forduló
2021. március 17., szerda, 19.00
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok (zárt kapus)
JV: Vári Péter, Soltész Róbert László

A KRC pontszerzői: Argilagos 28, Krupánszki 12, Rabeka 10, Gebhardt 6, Stréli 5, Nagy J. 3, Kaszap 2, Szabó B. 1. 

A meccs alakulása1. szett: 8:6, 16:11, 21:18, 25:19. 2. szett: 8:4, 14:16, 17:21, 20:25. 3. szett: 7:8, 16:13, 21:14, 25:17. 4. szett: 8:4, 15:16, 21:20, 25:23. 

(Vizi Zalán | kesport.hu | fotó: Tóth Csaba | kesport.hu)

Vélemény, hozzászólás?