A Magyar Atlétikai Szövetség Kecskemétet jelölte ki helyszínéül a mezei futó magyar bajnokságnak, melynek helye a Benkó Zoltán Szabadidőközpont lesz. A versenyt a favoritnak számító Palkovits István, illetve Adamik Zoltán, a KARC szakosztályvezetője is izgatottan várja.

A jelenlegi vírushelyzetben minden részletre alaposan oda kell figyelni egy-egy sportesemény megrendezésénél, különösen így van ez egy olyan rendezvény esetében, ahol közel 600 indulóval számolnak. Adamik Zoltán elmondta, mindenre különös precizitással, komoly rendezői létszám mellett igyekeznek majd figyelni.
„Elöljáróban le is szögezném, hogy a megállapodás értelmében a rendezvényt csak a Magyar Atlétikai Szövetségnek lett volna jogosultsága lemondani, nekünk rendezői kötelezettségünk van. Ugyanakkor nagy öröm és büszkeség számunkra, hogy immáron ötödik alkalommal rendezhetünk, reményeink szerint azért, mert eddig elégedettek voltak velünk. Zárt helyen, kiváló minőségű terepen lehet majd versenyezni, a Szabadidőpark hatalmas kincs Kecskemét számára. Sok a munka a szervezéssel, de ez most a vírushelyzet miatt különösen igaz, ennek szellemében készülünk. Közel 600 futóval számolunk, a vírus ellenére rekord nevezés érkezett, de minden elvárható és törvényileg előírt szabályt be fogunk tartani. Az egész területen kötelező lesz a távolságtartás, a maszkhasználat, illetve folyamatosan fertőtlenítünk is majd, a versenyzőknek is egészen a rajthoz állásig maszkban kell lenniük, amit a táv teljesítése után azonnal fel is kell venniük. A rajtokat is igyekeztünk időben minél inkább széthúzni, illetve reményeink szerint a versenyzők már kellőképpen hozzászoktak a zárt idény hasonlóan szigorú szabályaihoz. Nagy területen zajlik majd a verseny, biztos vagyok benne, hogy mindenki egészségére vigyázni tudunk majd” – mondta Adamik Zoltán.
Palkovits István első versenyére készül idén, egyedül emiatt lehet benne némi bizonytalanság, ezzel együtt a célja az, hogy jól teljesítsen hazai körülmények közt.
„Várom a versenyt, főleg így, hogy az első lesz az évben. Nem fűzök azért óriási reményeket hozzá, de egy derék helytállásban mindenképpen bízom. Sok mezei maradt ki eddig, ez is sokat számíthat, általában Kecskemét az ötödik helyszín szokott lenni az Ob során. Edzettünk rá, de nem erre volt kihegyezve a munka, meglátjuk, mire leszek képes vasárnap” – mondta Palkovits.

Adamik Zoltán szerint a vírushelyzet ellenére nagy az érdeklődés, a kecskeméti versenyzők közül természetesen Palkovits Istvánt tartja a legjobb eredményre esélyesnek.
„Nagy izgalommal várjuk a versenyt, hiszen rengeteg a nevező. Palkovits Pisti a favorit, de mellette is lesznek szép számmal természetesen kecskeméti versenyzők és indulók. Bár Pisti is átesett a koronavíruson, nagyon jól viselte a helyzetet, majd a visszatéréssel járó edzésprotokollt is. Kitűnő állapotban van, egyedül annyi problémája van, hogy régen versenyzett. Adottak viszont azok a tulajdonságai, amik miatt eddig is sikeres volt, a motivációval biztosan nem lesz gond” – folytatta Adamik Zoltán.
Palkovits Istvántól azt is megtudtuk, szemei előtt már az olimpiai részvétel lebeg, amire reális esélyt lát, ha sikerült megfelelő módon dolgoznia a következő hónapokban.
„Megcéloztuk az olimpiát! Inkább több, mint kevesebb sanszot látok arra, hogy sikerülni is fog, ebben a három hónapban is ennek szellemében dolgoztunk. A mezei versenyek után edzőtáborba megyünk ennek érdekében, ott is szeretnék minél jobb állapotba kerülni. A külföldi versenyek kapcsán úgyis a vírus irányítja az életünket, ha tudunk menni, akkor megyünk, ha nem, akkor nem. Jó lenne minél több tapasztalatot szerezni 3000 méter akadályon, különben nem lesz meg a kvóta, mindenesetre nagyon várom a nyarat már.”
(Nyitray András | kesport.hu)