A már biztosan bennmaradó Nagykőrös kosárlabdacsapata a sereghajtó MTK gárdáját fogadta az utolsó hazai alapszakaszmérkőzésén. A találkozón végig a kőrösiek vezettek, akik a száz dobott ponton is túljutottak, és magabiztosan győztek, 107-91. 

A találkozó remek ritmusban kezdődött, a nagykőrösiek Fehér és Mácsai révén két hármassal nyitottak, míg az MTK-tól Hegedűs és Takács volt hamar eredményes. Utóbbi második kosara után átvette a vezetést a vendég együttes, de az első percek forgatókönyvéhez hasonlóan megint láthattunk egy Mácsai és egy Fehér-hárompontost, amivel a Nagykőrös állt jobban. Ezt követően folyamatosan tartotta fórját a házigazda, Fehér már 15 pontnál járt amikor újabb trojkát süllyesztett el, ám dudaszós, félpályás hármassal válaszolt erre a negyed végén az MTK átlagban legtöbb pontját szerző játékosa, Jakab, így 30-27-tel zárult az első felvonás.

A második játékrész valóságos dobócsatával kezdődött, a vendégektől Bognár jegyzett egymás után három darab sikeres hárompontost, míg a hazaiaknál Molnár dobott gyorsan öt pontot, illetve Mácsai és Lakosa is a hárompontos vonalon túlról talált be. 38-36-ot mutatott az eredményjelző, amikor hét perccel a nagyszünet előtt magasabb fokozatra kapcsolt a Nagykőrös, amely a következő két percet 12-2-re nyerte meg, köszönhetően annak, hogy sorra adta el a labdákat az MTK. A vendégek az első félidőt 12 eladott labdával zárták, ami rengeteg, főleg ahhoz képest, hogy a kőrösiek mindössze kétszer adták el a játékszert. Az ebben a felvonásban kialakult dobócsatát tehát a Sólymok nyerték és már húszpontos előnnyel mehettek az öltözőbe, 64-44. 

A harmadik negyedben jobban játszott az MTK, öt perc alatt mindössze négy pontig jutott a Nagykőrös, és ezt kihasználva húszpontos hátrányát megfelezte a fővárosi együttes. Lakosa Zsolt időkérései után 70-60-nál tért vissza a helyes útra a hazai együttes, amely Mácsai büntetőivel és középtávolijával kezdett újra ellépni, majd Bartos kosara után már 16 ponttal vezetett a Lakosa Zsolt csapata. Végül a negyed Lakosa Ákos hármasával és 82-67-nél zárult. 

A záró felvonásban már csak minimális sansza volt a sikerre az MTK-nak, de nem azért, mert 15 pont volt a hátránya, mert ez ledolgozható egy etap alatt, hanem azért, mert a nagykőrösiek mindig rá tudtak tenni egy lapáttal, amikor nagyon kellett. Emiatt hiába zárkózott fel egy pillanatra nyolc pontra is Horváth Balázs Gábor csapata, a Sólymok rögvest visszaállították a megnyugtató előnyüket. A végén még a százat is elérte a Nagykőrös, a végeredmény 107-91 lett. A Sólymok előző hazai bajnokijukon is száz pont fölött termeltek, akkor 122-118-ra győzték le a Baját. 

A Nagykőrös ezzel a sikerével megteremtette magának a lehetőséget ahhoz, hogy akár még a legjobb nyolcba, a rájátszásba is bejusson. Ehhez az kell, hogy egy hét múlva nyerjen a listavezető Nyíregyháza otthonában, illetve az NKA Pécsnek vereséget kell szenvednie a Miskolctól. 

Lakosa Zsolt vezetőedző (Nagykőrösi Sólymok KE): – Ez volt az ötödik győzelmünk zsinórban, és sikerült visszavágnunk az MTK-nak a decemberi vereségünkért. Nem tudom, hogy közönségszórakoztató volt-e a játék, de legalább sokpontos csata volt. A védekezés mindkét oldalon gyenge volt. 

Horváth Balázs Gábor vezetőedző (MTK-Elite Bakset): – Gratulálok a nagykőrösieknek, mert nagyon szépen szerepelnek az egész bajnokságban, már a biztos bennmaradást is kiharcolták, ami hatalmas fegyvertény. Ami minket illet, nem lehet így védekezni. Kaptunk 107 pontot, ebből 64-et az első félidőben. A folytatásban sokkal jobban kell védekeznünk ahhoz, hogy elkerüljük a kiesést, illetve sokkal jobban kell tisztelnünk az ellenfeleinket és ezt a sportágat, azaz keményebbnek kell lennünk. 

Nagykőrösi Sólymok KE – MTK-Elite Bakset 107 – 91 (30 – 27, 34 – 17, 18 – 23, 25 – 24)

Férfi kosárlabda, NB I/B Piros-csoport, 25. forduló
2021. március 21., vasárnap, 18.30
Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok (zárt kapus)
TV: Kesport TV
JV és MKOSZ ellenőr: Györfy Rúben, Bagi Bálint, Gaál Norbert (Farkas Zoltán)

Nagykőrös: Fehér 19/6, Molnár 17/6, Lakosa Á. 23/9, Bartos 4, Mácsai 26/15. Csere: Jenei 5/3, Mester 11/6, Jókai 2, Kónya -, Kókai -. Edző: Lakosa Zsolt

MTK: Farkas 20/18, Takács 15/3, Hegedűs 8, Juhász K. 3/3, Jakab 16/3. Csere: Bognár 10/9, Láncos 17, Dobos 2, Veres -. Edző: Horváth Balázs Gábor

(Vizi Zalán | kesport.hu | fotó: kesport.hu – archív)

Vélemény, hozzászólás?