Péntek este a KTE-Piroska Szörp a Mizse KC gárdáját fogadja a férfi kézilabda NB I/B Keleti-csoportjának 17. fordulójában. A megyei rangadót élőben fogjuk közvetíteni a Kesport TV-n! 

Újabb fontos pontjához érkezett a KTE-Piroska Szörp férfi kézilabdacsapatának 2020/21-es szezonja. Pénteken jön az ősi rivális Mizse elleni meccs, amely során, ha győz az együttes, akkor megerősítheti kiváló pozícióját a bajnoki címért folytatott harcban. Jelenleg a második helyen állnak a kecskemétiek, de az éllovas FTC U22 mögötti lemaradásukat csupán az eredményezi, hogy kevesebb mérkőzést tudtak lejátszani, a vesztett pontok tekintetében jobban állnak, mint a zöld-fehérek. 

Ami a soron következő ellenfél, a Mizse idei szereplését illeti, Avar György csapata nem érezheti biztonságban magát, hiszen a kiesés szele is elérheti, amennyiben nem fut az idény hátralévő részében egy jó sorozatot a gárda, ugyanis jelenleg a kilencedik helyen áll, mindössze öt ponttal megelőzve a sereghajtó Nyíregyházát, hárommal a Vecsést és kettővel a Balassagyarmatot. Csatáinak a felét elbukta az eddigi pontvadászat során a Mizse, hiszen tizennégy meccséből hetet elveszített, négy győzelem és három döntetlen mellett. 

A Kecskemét a tabellát nézve sem nyugodhat meg, mert köztudott, hogy a Mizse a bajnokság egyik legveszélyesebb csapata, amely bárki ellen bármikor arathat olyan sikert, amit a papírforma nem diktált. Ilyen volt, amikor a mizseiek legyőzték az addig veretlen és azóta is csak egyszer vereséget elszenvedő Pick Szeged U22-es együttesét, illetve a listavezető FTC U22 vagy a Hatvan elleni győzelem is ebbe a kategóriába sorolható. Emellett még a Nyíregyházát tudták két vállra fektetni Bujdosó Mátéék. 

A KTE egyébként idén már háromszor is megmérkőzött a Mizsével. A bajnokságban idegenben győztek 33-28-ra a hírös városiak, akik a Liga Kupában is nyertek Lajosmizsén, ám legutóbbi kecskeméti fellépésük során egy góllal a Mizse győzött. Az volt a Kecskemét utolsó hazai veresége, előtte egy évig semelyik csapat sem tudott győzni a Messzi István Sportcsarnokban. Bár messzemenő következtetéseket nem szabad levonni egy kupameccsből, de ez is jelzi, hogy izgalmas derbire van kilátás.    

A megyei „El Clásicót” a Kesport TV élőben fogja közvetíteni pénteken 19 órától, illetve a találkozóról szöveges beszámolóval, képgalériával és videós összefoglalóval is jelentkezni fogunk. 

A kesport.hu stábjának tippje: 4 góllal győz a Kecskemét

Bencze József vezetőedző (KTE-Piroska Szörp): – Bár tudom, hogy rangadó lesz a pénteki meccs, ahogyan a KTE – Mizse mérkőzés mindig az, de nem szeretném, ha erre a játékosok közül másképp tekintene bárki, mint egy sima bajnokira. Nem szabad ezt túlpörögni. Ugyanúgy készülünk erre a találkozóra, mint a többire. A héten volt egy hasznos Liga Kupa összecsapásunk is az NB I-es Komló ellen, akkor olyan játékosoknak is sikerült több játéklehetőséghez jutni, akik a bajnokságban kevesebbszer léphettek pályára. Ugyanakkor már a keddi meccsen is gondoltunk a Mizsére, egyértelműen a bajnokság számunkra a prioritás, és bízom abban, hogy kellőképpen felkészültek leszünk péntekre. A védekezés fogja eldönteni a két pont sorsát, aki hátul keményebb és masszívabb tud lenni, az fog győzni.  

KTE-Piroska Szörp – Mizse KC 

Férfi kézilabda, NB I/B Keleti-csoport, 17. forduló
2021. március 26., péntek, 19.00
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok (zárt kapus)
TV: Kesport TV
JV: Kovács Tibor, Mándli Balázs

Vélemény, hozzászólás?