A Női kosárlabda Amatőr NBI. “Zöld” csoportjának huszonkettedik fordulójában, a Szombathelyi Egyetem csapatát fogadja a Kecskeméti KC. A találkozóra szombaton 17:30-kor, a Mercedes Akadémián kerül sor.
A kecskemétiek remek formában voltak az előző fordulóig, ahol balszerencséjükre az utolsó pillanatokban kikaptak a Törekvéstől, három ponttal. Ha azon a meccsen nyernek, két helyet is előre ugorhattak volna a tabellán. Viszont így sem lehet okuk a panaszra, hiszen az őszi formájukhoz képest rengeteget fejlődtek, akár az első öt hely valamelyikét is megcsíphetik a szezon végén. Jelenleg nyolcadikak a bajnokságban és csak eggyel több nyert meccsének köszönhetően áll előttük az Elte és a Zsíros Akadémia is. A Szombathely elleni összecsapás semmiképpen sem lesz sétagalopp a hírös városiak számára, hiszen ellenfelük a dobogó második fokán áll, tizenhat meccséből csupán hármat vesztett el és továbbra is harcban van a feljutásért. A kecskemétiek a listavezető MTK ellen már bizonyították, hogy bárkit meg tudnak lepni, ha kell, így a Szombathelynek sem szabad elkövetni azt a hibát, hogy alábecsüli a hírös városi lányok képességeit.
A KeSport.hu tippje: tízzel nyer a Szombathely
Kónya Levente vezetőedző (KKC): – Nem mi vagyunk papírforma szerint az esélyesek, de küzdeni fogunk a végsőkig, megpróbáljuk megszorongatni ellenfelünket.