A férfi Futsal NBI. felsőházi rájátszásának harmadik fordulójában a Debrecen vendége lesz az SG Kecskemét Futsal. A találkozó pénteken, 18:30-kor, a Debreceni Egyetemi Sportarénában lesz.

A hírös városiakra nézve nem igazán volt kedvező a sorsolás, hiszen az első két fordulóban a két legerősebb csapat ellen kellett helytállniuk. Először a Dróth Zoltánnal felálló Haladáshoz utaztak, ahol nem sok kellett a bravúrhoz, de végül 2-1-re kikaptak, majd a Berettyóújfalut fogadták, de simán nyert 3-0-ra a regnáló bajnok. A kék oroszlánoknak így mindössze egyetlen pontja van eddig, amit még az alapszakaszban nyújtott teljesítményük miatt hozhattak magukkal a rájátszásra. A debreceniek sem állnak túl fényesen, ők is a két bajnokesélyessel kezdtek, a Szombathely ellen hazai pályán, 5-0-s vereséget szenvedtek, míg a Kecskeméthez hasonlóan, 3-0-ra kaptak ki a Berettyótól. A Berettyóújfalu elleni meccs után azt nyilatkozta Elek Gergő, hogy ez a teljesítmény bőven elég lesz a ScoreGoal ellen. Ez plusz motivációt adhat a kecskemétieknek, hogy megmutassák semmiképp nem szabad őket lebecsülni. Ha a Kecskemét tudja azt nyújtani, amit a Haladás elleni mérkőzésen, akkor nem lesz gondja a DEAC ellen.

A két csapat, kétszer találkozott egymással az alapszakaszban, az első összecsapáson a cívis városiak nyertek 4-0-ra, a másodikon viszont revansot vett a Kecskemét egy 3-2-es sikerrel. 

A KeSport.hu tippje: 2-1-re nyer a ScoreGoal

Koós Károly vezetőedző (SG):Hosszú szünet után folytatódik a bajnokság , pénteken Debrecenben fogunk pályára lépni. Ebben a pihenőben viszont volt időnk még jobban feltérképezni az ellenfelet. A DEAC játékosai fiatalok, lendületesek, minőségi játékosok. Méltán vannak a legjobb ötben. Azt gondolom, hogy kellően felkészültünk belőlük. Számunkra, ami a legnagyobb kellemetlenség lehet, az a pálya speciális borítása, amely lassítja a játékot. Ezzel legutóbb nehezen birkóztunk meg, de most tudatosan készültünk erre is. Bizakodva várjuk a pénteki összecsapást. Azt láttam a csapatom edzésmunkáján, hogy már mindenki ki van éhezve a tétmeccsre, és becsülettel végezték el a feladatokat. Olyan eredményt szeretnénk elérni, ami további lendületet adhat nekünk a felsőházban.

Vélemény, hozzászólás?