Szerda este Debrecenbe látogatott a Kecskeméti Röplabda Club, ahol lejátszotta harmadik mérkőzését az Extraliga kvalifikáló körében. A találkozó nagyon izgalmasan alakult, a szettek és maga a mérkőzés is hosszú volt, melyből ötszettes csatát követően a hírös városiak jöttek ki győztesen.
A találkozó két kecskeméti ponttal indult, mindkettő Krupánszki nevéhez fűződött, ám a DEAC gyorsan fordított, egy ásszal, valamint Hubicska és Fazekas pontjaival 6:4 volt az állás. A KRC nem hagyta ellépni a házigazdát, Argilagos pontjával egalizált, majd fej-fej mellett haladtak a csapatok. 11:11 után a vendégeknek jött ki jobban a lépés, Gebhardt vezérletével már három ponttal vezettek. 15:18-nál, 18:21-nél és 20:23-nál is tartotta ezt az előnyét a Kecskemét, sőt három szettlabdája is volt, mégsem tudta behúzni az első felvonást, miután a DEAC a legfontosabb pillanatban négy pontot szerzett zsinórban. Végül a hazai együttes a legrutinosabb játékosa, Bagics pontjaival 27:25-re behúzta a maratoni első etapot. (1:0)
Bár az elsőt hullámvölgyben zárta le, a második szettet jól indította a KRC, amely főleg debreceni hibáknak köszönhetően, illetve kiváló sáncmunkák után rövid idő alatt nagy előnyre tett szert, ekkor már 2:8-as állást mutatott az eredményjelző. Minden egyes pontjáért meg kellett küzdenie ebben a szettben a Debrecennek, ám Dávid Zoltán együttese rendkívül jól elkapta a fonalat, és a szett közepe táján már azért harcolt, hogy kétszámjegyű előnye legyen. Argilagos egymás után négy pontot szerzett a kecskemétieknél, ehhez Krupánszki és Gebhardt is hozzátette a magáét, és simán, 16:25-re nyerte a második játékrészt a KRC. (1:1)
A harmadik szett Bagics rontásával indult, majd átvette a vezetést a DEAC, de újabb hazai hibák után már a KRC állt jobban. Rabeka centerpontjával és Gebhardt erős ütésével lépett el a vendégsereg. Argilagos ebben a felvonásban is jól játszott, előbb remekül blokkolt, majd Kaszap feladásából pontos ütésekkel operált. 11:14-nél hiába kért időt a Fodor Antal, fórjára rá tudott tenni egy lapáttal a Kecskemét, amely 15:20-as állásnál fordulhatott a végjátékra. Az utolsó periódusban hiába nyert meg egymás után három labdamenetet is a DEAC, a szettben 21:25-re a hírös városiak diadalmaskodtak. (1:2)
A negyedik játszmában a DEAC a meccsben maradásért, míg a KRC a győzelemért és a három pont megszerzéséért küzdött. Úgy tűnt, ezt a terhet és a tétet a kecskemétiek bírják el jobban, hiszen Rabeka pontjaival, debreceni hibákkal, illetve Argilagos ászával már 2:7-re ment a vendég alakulat. Megint hiába kért időt a DEAC, Argilagos újabb szervájánál – ami ismét ásszal zárult – továbbra is birtokolta magabiztos előnyét a KRC, 11:16. Ekkor aztán megindította nagy rohamát a cívis városi gárda, Fazekas, Bagics és Magyar is fontos pontokat tett fel a táblára, egy 6:1-re megnyert periódussal egyenlítettek a hazaiak, 19:19. A végjáték is izgalmasan alakult, hasonlóan az első szetthez. Ezúttal a KRC hárított játszmalabdát, de a szoros csatából megint a hazaiak jöttek ki jobban, 27:25. (2:2)
Ezzel el is dőlt, hogy három ponttal már nem fog gazdagodni a Kecskemét, amely a meccs megnyeréséért azért mindent megtett a folytatásban. Hiába kezdődött debreceni pontokkal a záró szett, Krupánszki és Kaszap pontjaival a térfélcserééig átvette a vezetést Dávid Zoltán legénysége. A centermegoldásaival okozott több bonyodalmat a hazai védelemnek a KRC, Nagy József és Rabeka is kulcspontokat jegyzett. Utóbbi pontja megalapozta, Gebhardt ütése bebiztosította a Kecskemét sikerét, amely az ötödik játszmát 11:15-re nyerte meg. (2:3)
A DEAC így egy, míg a KRC két ponttal gazdagodott a maratoni csata után. A kecskemétiek legközelebb vasárnap este fognak pályára lépni, az Extraliga kvalifikáló körében még hibátlan és listavezető KISTEXT elleni összecsapást a Kesport TV élőben fogja közvetíteni!
Dávid Zoltán vezetőedző (Kecskeméti RC): – Szoros mérkőzésen tudtunk felülkerekedni a Debrecen csapatán. Sajnálom, hogy a simának induló találkozó így alakult. Minden szettet uraltunk, de a végjátékokban nem tudtunk kellőképpen koncentrálni, sokszor belealudtunk a meccsbe. Ez két szettünkbe került. A győzelemnek örülünk, megyünk tovább, vasárnap újabb fontos összecsapás vár ránk a KISTEXT ellen.
Kecskeméti Röplabda Club – DEAC SNK KFT 2 : 3 (-25, 16, 21, -25, 11)
Férfi röplabda, Extraliga kvalifikáló kör, 3. forduló
2021. március 24., szerda, 20.00
Debrecen, Desok Sportcsarnok (zárt kapus)
JV: Csizmarik József, Jámbor Tamás Zoltán
A KRC pontszerzői: Argilagos 31, Rabeka 15, Gebhardt 9, Krupánszki 8, Nagy J. 7, Kaszap 5.
A meccs alakulása: 1. szett: 8:7, 14:16, 18:21, 27:25. 2. szett: 2:8, 8:16, 11:21, 16:25, 3. szett: 5:8, 12:16, 17:21, 21:25. 4. szett: 4:8, 11:16, 21:20, 27:25. 5. szett: 5:4, 7:10, 8:12, 11:15.
(Vizi Zalán | kesport.hu | fotó: kesport.hu – archív)