Pénteken lejátszotta a Mizse elleni megyei „El Clásicóját” a KTE-Piroska Szörp a férfi kézilabda NB I/B Keleti-csoportjában. A találkozó rangadóhoz méltó csatát hozott, melyet az esélyesebb Kecskemét 36-31-re megnyert. 

Villámrajtot vett a derbi elején a Kecskemét, amely Országh és Simon góljaival már 50 másodperc után két gólnál járt, a vendégektől Scheuring szerezte az első találatot. Füstös és Szrnka volt eredményes ezután, ám két ex-kecskeméti játékos, most a Mizsét erősítő Bujdosó és Horváth Viktor góljaival egalizáltak a vendégek, 4-4. Ezt követően megint gyorsan ellépett a KTE Országh, Simon és Csordás góljaival, és bár többször is feljött egy gólra, illetve támadhatott az egálért is, de az egyenlítés a Mizsének már nem jött össze. Még akkor sem, amikor a házigazda egymás után kétszer is emberhátrányba került, ekkor 9-8-ra zárkózott Avar György együttese, de egy 3-0-s rohammal megint ellépett a hírös városi alakulat. 12-9-nél hiába kért időt Avar György, a vendégek trénere, a csapata a félidőig már nem tudott közelebb férkőzni ellenfeléhez. Csordás újabb sikeres lövése után már a 27. percben elérte a húsz lőtt gólt a KTE, amely 21-17-es előnnyel fordulhatott a második etapra. 

Emberhátrányba kezdte a második játékrészt a Mizse, ennek ellenére amint a meccsen először szerephez jutott, Kiss Attila meg is szerezte az első gólját (végül ötig meg sem állt). Mellette Vancsics volt a másik legeredményesebb lajosmizsei játékos. 22-18-nál beragadtak egy kicsit a csapatok, hat percig nem született gól, de a találkozó kritikus szakaszából a KTE jött ki jobban, amely Országh hetesével törte meg a gólcsendet, majd Berkes is betalált az amúgy remekül védő Lengyelnek. A 40. percben úgy tűnt, el is dőlt a két pont sorsa, ekkor 27-21-re ment a házigazda, de a Mizse egy pillanatra sem adta fel, gyorsan feljött három gólra, így az összecsapás utolsó negyede is tartogatott izgalmakat. Főleg Lengyel védései tartották meccsben a vendégeket, de három gólnál nem tudott jobban felzárkózni ellenfele mögé Avar György legénysége. Végül a tíz találatig jutó Országh-vezette Kecskemét 36-31-re behúzta a mérkőzést.

Fontos két pontot gyűjtött ezzel be a KTE, ugyanis nehéz meccsek előtt áll a bajnokságban. Legközelebb majd a vesztett pontok tekintetében kiválóan álló Pick Szeged U22-höz látogat Bencze József együttese, amelynek azt követően a bajnoki címért folytatott harcban nagy rivális Mezőkövesd otthonában lesz fellépése.  

Bencze József vezetőedző (KTE-Piroska Szörp): – Nagyon meg kellett küzdenünk ezért a két pontért, de tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz. A kupameccsekkel együtt már az ötödik találkozónkat vívtuk meg két héten belül. Emiatt csak hellyel-közzel tudtunk olyan tempóban játszani, amit végig szerettünk volna. Az első félidőben remek volt a helyzetkihasználásunk. A fordulást követően kiütközött a fáradtság a fiúkon, ez a rontott ziccerekben meg is mutatkozott. Összességében azt gondolom, hogy magabiztosan sikerült győznünk. Örülök ennek a sikernek, és maximális dicséret jár a játékosaimnak a mai hozzáállásukért.   

Avar György vezetőedző (Mizse KC): – Úgy érzem, a bajnokaspiráns otthonában olyan meccset játszottunk, amely során egy pillanatra sem adtuk fel. Nem feltartott kezekkel érkeztünk Kecskemétre, és jól is küzdöttünk. Azt gondolom, szoros volt a mérkőzés, bár öt góllal kikaptunk végül, de ennél a meccs java részében kevesebb volt a két csapat közti különbség.

KTE-Piroska Szörp – Mizse KC 36 – 31 (21 – 17)

Férfi kézilabda, NB I/B Keleti-csoport, 17. forduló
2021. március 26., péntek, 19.00
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok (zárt kapus)
TV: Kesport TV
JV: Kovács Tibor, Mándli Balázs

KTE: Országh 10 (3), Szrnka 6, Sipeki 4, Csordás 4, Simon 4, Horváth A. 3 (2), Füstös 3, Berkes 1, Kiss O. 1. 

Mizse: Vancsics 7 (4), Kiss A. 5, Hollós 5, Scheuring 3, Horváth V. 3, Bujdosó 3, Petrik-Varga 2, Benke 1, Imregi 1, Bán 1. 

Kiállítások: 14 perc, ill. 10 perc

Hétméteresek: 7/5, 6/4

(Vizi Zalán | kesport.hu | fotó: Tóth Csaba | kesport.hu)

Vélemény, hozzászólás?