A Női röplabda NBII. keleti csoportjának hatodik fordulójában, a Vidux-Szegedi RSE-vel csap össze a Röpke SE. A találkozó szombaton 16:00-kor, az SZTE Sportközpontban lesz.
A kecskemétiek felsőházi szereplése finoman szólva sem volt egy diadalmenet, öt meccsükből mind az ötöt elveszítették, és mindössze egy szettet tudtak megnyerni. Ezúttal a Szeged otthonába utaznak a hírös városiak, ahol némi esélyük van a bravúrra, hiszen a szegediek sem muzsikálnak túl jól, négy mérkőzésen két győzelmet és két vereséget számlálnak, a Kecskemét előtta harmadik helyet foglalják el. A szegediek biztosan nem fogják félvállról venni az összecsapást, ugyanis még van esélyük odaérni az első helyre, csupán két ponttal vannak lemaradva a listavezető BVSC-től. A Röpke mindent meg fog tenni, hogy méltó módon zárja le a rájátszást, de nem lesz egyszerű dolguk a hírös városiaknak, ha pontot akarnak csenni a szegedi alakulattól.
A KeSport.hu tippje: 3:0 a Szegednek
Kása Róbert, a kecskemétiek vezetőedzője egészségügyi okok miatt nem lehet ott a csapattal, így Csala Bernát, a másodedző fogja majd helyettesíteni.
Csala Bernát másodedző (Röpke): – A bajnokság záró szakasza sajnos így jött össze számunkra, megpróbálunk tanulni belőle. A Szeged elleni mérkőzésre is úgy fogunk felállni, hogy a legtöbbet hozzuk ki az összecsapásból. Ismerjük a Szegedet, támadásban nagyon erősek, megpróbálunk felkészülni rájuk, amennyire a lehetőségeink engedik.