A Női Amatőr NBI. „Zöld” csoportjának huszonkettedik fordulójában a Szombathelyi Egyetem csapatát fogadta a Kecskeméti KC. A vendégek esélyeshez méltóan játszottak, 90-66-ra legyőzték a hírös városiakat. 

A szombathelyiek egy 6-0-s futással kezdték a találkozót, a kecskemétiek első kosarára egészen a második perc végéig kellett várni, akkor Burján süllyesztett el egy hármast, 3-6. Az első negyed felénél közel került az egyenlítéshez a KKC, Fekete büntetőjével már csak két egység választotta el a csapatokat egymástól, 11-13. Az ezt követő percekben viszont nem volt szerencséje a kecskemétieknek, a hajráig nem tudtak pontot szerezni, amit a vendégek ki is használtak, elhúztak tizenhárommal, 11-24. A negyedet végül, 28-16-ra nyerte a Szombathely. 

A második felvonás sem alakult túl fényesen a kecskemétiek számára, a negyedik minutumban már hússzal vezetett a Szombathely, 18-38. A hazaiak próbálkoztak becsülettel, de nem tudtak felzárkózni ellenfelükhöz, hiszen amint dobtak egy kosarat, rögtön érkezett rá a válasz vendég oldalról. Így a második negyedet is simán nyerte a Szombathely, 33-51. 

A nagyszünet után egy sokkal aktívabb, jobban játszó Kecskemét jött ki a pályára, aminek meg is lett az eredménye. Fokozatosan egyre közelebb zárkózott ellenfeléhez a kecskeméti alakulat, Burján vezérletével, tizenegy egységre csökkentette hátrányát a házigazda, újra nyílttá téve a mérkőzést, 55-66. 

Az utolsó etapban aztán minden reménye elszállt a kecskemétieknek, a vendégek elővették legjobbjukat. A negyed elején meglépett tizenhéttel a Szombathely, így gyakorlatilag el is döntötte az összecsapást. A negyedik játékrész utolsó percei már tét nélkül zajlottak, csak az volt a kérdés, hogy mennyivel nyer a Szombathely, végül huszonhéttel sikerült felülmúlnia a kecskemétieket, 66-90. 

Kónya Levente vezetőedző (KKC): – Az első két negyedben sajnos nagyon elengedtük ellenfelünket, aztán a harmadikban hiába zárkóztunk fel, az utolsó játékrészben végül kijött a rutinból fakadó különbség és nyerni tudott a Szombathely. Gratulálok nekik a győzelemhez!

KKC – Szombathelyi Egyetem 66-90 (16-28, 17-23, 22-15, 11-24) 

A Kecskemét pontszerzői: Fekete 12/6, Magna 5/3, Tasi 10/6, Horváth 12, Urbán 7/3, Burján 20/3

(Szarvas Zsombor | kesport.hu | fotó: kesport.hu – archív)

Vélemény, hozzászólás?