Kedden a bajnokságban hibátlan teljesítménnyel listavezető Vasas otthonába látogat a GBB ZRT Kecskeméti NKSE női kézilabdacsapata a Liga Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. A találkozó 17 órakor kezdődik.
A bajnokságban jelenleg a kieső helyen áll, és így valószínűleg a kupát háttérbe szorítva a pontvadászatot tartja prioritásnak a KNKSE kézilabdacsapata. Ennek ellenére jó lehetőség lehet a keddi Liga Kupa találkozó az NB I-be igyekvő Vasas ellen, mert így több olyan játékos is lehetőséghez juthat a hírös városiak keretéből, akik eddig a bajnokságban kevesebbszer léphetek pályára.
A Liga Kupában a negyeddöntőig úgy jutott el a Kecskemét, hogy megnyerte a csoportját a Szegedet és az Orosházát legyőzve, méghozzá mindezt hibátlan teljesítménnyel, négy győzelemmel abszolválta Varga József együttese. A csoportküzdelmekre még a tavaszi bajnoki szezon előtt került sor, azóta azonban már három hazai vereséget is elszenvedett a bajnokságban a KNKSE, előbb a Tempótól kapott ki egy utolsó másodperces góllal, majd az Orosháza és a Kispest is egygólos győzelemmel távozhatott a Messzi István Sportcsarnokból. Mindez lelkileg minden bizonnyal megviselte a kecskeméti alakulatot.
A kupában javíthatnak a hírös városiak, ám nem ígérkezik könnyűnek a feladat, mivel a Vasas idén még nem kapott ki a bajnokságban és a Liga Kupában is csak kétszer. Mindkétszer a DKKA ellen, az élvonalbeli együttes mögött második helyen jutott tovább a legjobb nyolc közé a fővárosi gárda.
A keddi kupameccsről szöveges beszámolóval fogunk jelentkezni.
A kesport.hu stábjának tippje: 4 góllal győz a Vasas
Varga József vezetőedző (GBB ZRT Kecskeméti NKSE): – Sajnos bosszantó és balszerencsés vereségeken vagyunk túl a bajnokságban, így számunkra a bajnoki sorozatnak kell a prioritásnak lennie. A Vasas otthonában olyan játékosok is lehetőséghez fognak jutni, akik eddig az évad során kevesebbet játszottak. Például Borbély Márta az elmúlt időszakban 60 perceket játszott, neki pihenést kell adnunk, illetve több kulcsemberünknek is, hogy a szűk keretünk miatt a fáradtság rajtuk ne a fontos bajnoki meccseken jöjjön ki. Ennek ellenére jó eredményt akarunk elérni a fővárosban!
Vasas SC – GBB ZRT Kecskeméti NKSE
Női kézilabda, Liga Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés
2021. március 30., kedd, 17.00
Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok (zárt kapus)
JV: Maródi István Márk, Novák Péter