A kesport.hu stábja szubjektív véleménye alapján ezúttal is összeállította az All Stars csapatát, amelyet azok a játékosok alkotnak, akik kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak együttesük sikeréhez, jó eredményéhez.

A hét csapatának tagjai:

Országh Ádám kézilabdázó (KTE-Piroska Szörp): 

A megyei kézilabdázás csúcsrangadóját, az úgynevezett „El Clásicót” nyerte meg hétvégén a KTE-Piroska Szörp csapata, amely ősi riválisát, a Mizsét múlta felül hazai pályán 36-31-re. A találkozón végig a kecskemétiek akarata érvényesült, már az első félidőt követően néggyel vezettek, melyre a fordulást követően rá tudtak tenni még egy lapáttal és a kemény, fizikális találkozón magabiztosan nyertek. A képzeletbeli „mérkőzés embere címet” egyértelműen Országh Ádám kapta, aki csapata góljainak majdnem 30 százalékát, 10 találatot jegyzett. Országh emellett védekezésben is brillírozott, többször is belemenést harcolt ki, illetve góljait is rendre a fontos pillanatokban szerezte, például a második játékrészben egy majdnem 7 perces gólcsendet tört meg 22-18-nál, amely során könnyen benne lehetett volna a meccsben, hogy felzárkózik a Lajosmizse, de ezt Országh megakadályozta. A balkezes játékos egyébként legutóbb szinte napra pontosan 4 évvel ezelőtt, egy Gyöngyös – Mezőkövesd (30 – 23) élvonalbeli bajnokin jutott el 10 gólig a Heves megyeiek játékosaként. Országh a házi góllövőlistán első helyen áll, és vezérletével rangadót nyert pénteken a Kecskemét, amely számára az igazán komoly derbik még hátra vannak, ugyanis következő két alkalommal a 3. és a 4. helyezett együttesekhez fog látogatni, először a Pick Szeged U22-höz, majd a Mezőkövesdhez.   

Károly Bálint labdarúgó (KTE HUFBAU): 

Nagyszerű sikert aratott szombaton a KTE HUFBAU labdarúgócsapata az NB III. Közép-csoportjában. A lila-fehérek a sereghajtó Majoshoz látogattak, ahol egyértelműen esélyesebbnek számítottak, és ahogyan azt egy bajnoki címre törő csapatnak kell, átgázoltak ellenfelükön. Már az első percekben megszerezte a vezetést Gombos Zsolt legénysége, majd 6 rúgott gólig meg sem állt, végül 6-1-re győzött. A meccs hőse a gólkirályjelölt Károly Bálint volt, aki csapata 5. és 6. találatát jegyezte, mindkettőt remek egyéni akció után, melyek során cseleivel minden védőt elfektetett, majd pontosan célzott a kapuba. Nemcsak a gólszerzésből, hanem az előkészítésből is kivette a részét, szinte minden egyes kecskeméti támadás rajta futott át. A kiváló futballista már 17 gólt lőtt a 2020/21-es kiírásban, ebből 16-ot a bajnokságban, mellyel a korábban Kecskeméten is megforduló, most a Taksonyt erősítő Simon Attila és társai előtt magabiztosan vezeti a góllövőlistát. A KTE tehát hozta a kötelezőt, továbbra is vezeti a tabellát, és legközelebb majd a Szekszárddal csap össze hazai környezetben. 

Nemanja Jaramaz kosárlabdázó (Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét): 

Szombat este az alapszakasz utolsó fordulójában fontos győzelmet aratott a kecskeméti férfi kosárlabdacsapat, amely nyolcmeccses nyeretlen sorozatát szakította meg a sereghajtó Jászberény otthonában. Megérdemelte ezt a sikert a gárda, hiszen az elmúlt időszakban is rengeteget dolgoztak a játékosok és a stáb, ám többször is fájó körülmények között maradtak alul a hírös városiak, elég csak a regnáló bajnok, Falco elleni kétpontos vereségre gondolni. A jászberényi meccs legjobbjának a télen igazolt Nemanja Jaramazt választottuk, aki bár 11 dobott pontjával nem lett a legeredményesebb kecskeméti játékos, de a 26-os VAL-értéke mutatja, hogy ő volt a leghasznosabban és legjobban teljesítő kosárlabdázója a KTE-nek. A 3-as poszton bevethető szerb úgy jutott el kétszámjegyű pontmennyiségig, hogy mindössze egy dobása maradt ki, a triplavonalon túlról és büntetőből hibátlanul célzott. Mindemellett leszedett 5 lepattanót, ebből 2 támadó volt, kiosztott 7 gólpasszt, ami Wittmann Krisztiánnal holtversenyben a legtöbb lett, kiharcolt 3 faultot és szerzett 2 labdát is – feleannyit, mint ahányat a Kecskemét a teljes mérkőzésen összesen. Jaramaz Kecskemétre igazolása óta másodszor jutott el minimum 26-os VAL-ig, az első a Szeged elleni négyszeri hosszabbítást hozó meccsen volt, amikor 60 perc alatt 23 pontot termelt. A KTE az alapszakaszt végül a 12. helyen zárta, és a folytatásban a 9.-14. hely valamelyikét csípheti el, ugyanis a rájátszásról lemaradó csapatokkal fog oda-visszavágós rendszerben megküzdeni. 

Stréli Attila Bence röplabdázó (Kecskeméti RC): 

Előző héten két győzelmet is elért a Kecskeméti Röplabda Club az Extraliga kvalifikáló körében. Előbb hétközben Debrecenből hozott el 2 pontot, miután kiváló meccsen 3:2-re győzött, majd vasárnap a forduló előtt listavezető és addig hibátlan teljesítménnyel álló Kistextet simázta le 3:0-ra a kék-fehér együttes. Ez utóbbi találkozó előtt liberóposzton nehéz helyzetbe került a KRC, ugyanis Deák Márk sérülése után Tüske Bence is kidőlt, így az idény során már több pozícióban is bevetett Stréli Bencének kellett betöltenie ezt a szerepet. Mindezt kiválóan tette a fiatal játékos, ugyanis ő fogadott a legtöbbször a kecskemétiek közül, összesen 39-szer, és ezek közül mindössze 3 hibát vétett. Tekintve, hogy lényegében a kiváló nyitásfogadásával, illetve abból a gyors és pontos visszatámadásaiból szerzett pontokkal nyerte meg a Kistext elleni összecsapását a hírös városi alakulat, nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy Stréli a siker egyik megalapozója volt. Azt hozzá kell tenni, hogy a nemsokára 20 éves játékosnak ez az első idénye a teremben, mert ezelőtt strandröplabdázott, de máris jól látszik, hogy rengeteg potenciál rejlik benne, nem véletlen bízik benne Dávid Zoltán vezetőedző. A KRC legközelebb szerdán lép pályára, amikor a Dág vendége lesz. 

(Vizi Zalán | kesport.hu)

Vélemény, hozzászólás?