Kedden a bajnokságban hibátlan teljesítménnyel listavezető Vasas otthonába látogatott a GBB ZRT Kecskeméti NKSE női kézilabdacsapata a Liga Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. A találkozón végig a fővárosiak akarata érvényesült, a visszavágó előtt kétszámjegyű előnyt szedtek össze, miután 34-23-ra győztek.
A meccs első perceiben a volt kecskeméti játékos, most a Vasast erősítő Pénzes volt a főszereplő, aki a mérkőzés első lövéséből kapufát ért el, majd védekezésben hibázott és kétperces kiállítása után Bab megszerezte a vezetést a hírös városiaknak. Kovács Noémi és Nagy Zsuzsanna góljaival rögtön válaszolt erre a Vasas, majd Pécsi és Borbély találataival megint a KNKSE állt jobban. Egészen a félidő feléig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám a 16. perctől kezdve magasabb fokozatra kapcsoltak a fővárosiak. Pénzes, Takács és Speth talált egymás után a kapuba, majd a 3-0-s futást követően 11-9-nél még egy lapáttal rá tudott tenni a játékára a Vasas, amely kihasználta, hogy a játékrész utolsó tíz percében csak két gólt értek el a kecskemétiek, miután többször is eladták a labdát. Összességében egy 9-2-es periódussal zárta le a félidőt a Vasas, így 17-10-nél vonulhattak öltözőbe a felek.
A második felvonás ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, a Vasas dominált és rögtön két góllal nyitott, melyeket Pénzes és Nagy Zsuzsanna szerzett. A vendégeknél a fiatalok léptek előtérbe ezt követően, Pécsi találata után a saját nevelésű Megyesi volt egymás után kétszer eredményes. 20-13-as állásnál négy percig senki sem talált a kapukba, ezt Pénzes duplája törte meg, amire Borbély reagált szintén két dobott góllal. A Kecskemét kozmetikázni az eredményen már nemigen tudott, tíz perccel a vége előtt már kilenc gól volt a két csapat közti különbség, és a Vasas küzdött azért, hogy kétszámjegyű előnye legyen. Végül Papp György időkérését követően Kovács Noémi szép megoldása és kiváló lövése után 31-21-nél ez meg is történt. A KNKSE annak örülhetett a végjátékban, hogy újabb fiatalja, Lóczi is góllal hálálta meg a bizalmat. A meccs 34-23-as eredménnyel zárult.
Tekintve, hogy a kecskemétiek a bajnokságban kieső helyen állnak, érthető, hogy nem erre a kupameccsre koncentráltak, sokkal inkább az volt Varga József vezetőedző célja, hogy mindenki játéklehetőséget kapjon.
A visszavágót három nap múlva, pénteken, 15 órakor rendezik Kecskeméten.
Varga József vezetőedző (GBB ZRT Kecskeméti NKSE): – Húsz percig jól tartottuk magunkat, aztán technikai hibák tömkelegét követtük el, és így ellépett a Vasas, amellyel meg is alapozta a győzelmét. Érzésem szerint szűkebb is lehetett volna a végeredmény, ám túl sokat rontottunk. A fordulást követően arra törekedtünk, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson, főleg azok a játékosok, akik a bajnokságban eddig kevesebb szerepet kaptak. Összességében elmondható, hogy bár tudtuk, hogy ellenfelünk jobb csapat nálunk, de a védekezésünk kritikán aluli. Ezen mindenképpen javítanunk kell majd a bajnokság hátralévő részére.
Vasas SC – GBB ZRT Kecskeméti NKSE 34 – 23 (17 – 10)
Női kézilabda, Liga Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés
2021. március 30., kedd, 17.00
Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok (zárt kapus)
JV: Maródi István Márk, Novák Péter
A KNKSE gólszerzői: Borbély 8, Pécsi 4, Megyesi 4, Jámbor-Herceg 3, Bab 2, Lóczi 1, Nyakó 1.
Kiállítások: 4 perc, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 0/0
(Vizi Zalán | kesport.hu | fotó: kesport.hu – archív)