Menü

Forray Gábor távozik Kecskemétről

A 46 éves szakember (fél év jászberényi kitérőt leszámítva) 2005 óta folyamatosan a kecskeméti kosárlabdában dolgozott, 2021. június 30-ig szólt a szerződése, amelyet a klub Forray Gábor kérésére bontott fel.

Kosárlabda: „Úgy gondolom, jót fog tenni a környezetváltozás” – Molnár Dániel beszélt a távozásáról

Megtörtént az első “játékosmozgás” a KTE-Duna Aszfalt keretében, miután a klub bejelentette, hogy a 22 éves Molnár Dániel Debrecenben folytatja pályafutását. 

Szinte az összes kontinensen kosarazott, de Kecskemét volt az egyik kedvence – múltidéző Cory Bradforddal

Az egykori közönségkedvenc boldogan állt a kesport.hu rendelkezésére egy múltidéző interjú erejéig.

#maradjotthon – Révész Ádám kedvenc otthoni időtöltései

Új rovatunkban bemutatjuk a kecskeméti sportolók kedvenc otthoni időtöltéseit. Többek között filmeket, könyveket vagy éppen játékokat ajánlanak, melyek segítségével mindenki könnyebben tudja átvészelni ezt az időszakot.

Befejezettnek nyilvánítja az összes 2019/20-as bajnokságot az MKOSZ

Bajnokot nem hirdetnek, mint ahogyan kieső sem lesz idén. 

Jól sikerült Cleveland Thomas vállműtéte

Dr. Boda Tamás, a műtétet végző sebész a beavatkozás után elmondta, hogy nagyon jól sikerült, és a rehabilitáció után jobb lesz mint újkorában.

Nem utazik Zalaegerszegre a KTE-Duna Aszfalt

A bajnokság folytatásáról az MKOSZ elnöksége és a klubok képviselői kedden tartanak majd egyeztetést.

Galéria: a KTE-Duna Aszfalt – DEAC mérkőzés képekben

Fotók: Tóth Csaba/kesport.hu

Zárt kapus meccsen maradt alul a KTE-Duna Aszfalt – frissítve!

Végig kiélezett csata zajlott a pályán, melyből a debreceniek jöttek ki jobban.