Menü

Galéria: Szépül a Széktói Stadion

A járványhelyzetet kihasználva, a KTE és a KLC munkatársai is rengeteg felújítási munkát végeztek a stadion területén, a festés és a területrendezés mellett látványos újítás, hogy teljesen eltűnt a beton az olimpiai bejárathoz közelebbi kapu mögül.

,,Mindent meg fogok tenni, hogy újra a régi formámban játszhassak” – videóinterjú Tamaskó Ádámmal

Ezúttal a KTE HUFBAU csupaszív jobb bekkje, Tamaskó Ádám volt a Kesport TV vendége. Elmondta, mivel töltötte a kényszerszünetet, valamint hogy sikerült-e teljesen felépülnie súlyos sérüléséből.

KTE Akadémia: Nagyobb átjárással, csak a saját eredményeiket viszik majd a korosztályok

Három korosztályos bajnokság lebonyolítása is megváltozik nyártól, az új versenykiírás gyökeresen átalakítja U16-tól U19-ig az eddig megszokott rendet.

KTE Akadémia: Csúri Dájmond már nagyon várta az edzéseket

Egy héttel ezelőtt elkezdték az edzéseket a KTE akadémistái is, az már az első foglalkozásokon látszott, hogy a játékosok nagyon élvezik, hogy újra futballozhatnak.

Kesport TV: Újra edzésben a KTE HUFBAU, a cél egyértelmű

A KTE HUFBAU labdarúgói újra edzésbe állhattak, de tétmeccs ebben a szezonban már nem vár az együttesre, mivel az MLSZ lefújta az NBIII-as bajnokságot. Bár a következő szezon kezdését, mezőnyét illetőleg még vannak kérdések, a klub céljai nem változtak.

KTE HUFBAU: Tóth Ákos elmondta, rengeteg játékos van a klub célkeresztjében

Bár egyelőre a tavaszi szezon edzései zajlanak, természetesen már gőzerővel zajlik a háttérben a jövő tervezése is, a szakmai stáb egy igen hosszú listát állított össze a kiszemeltekből.

Dr. Kisjuhász Gyula a Széktói Stadion új létesítményvezetője – interjú a folyamatban lévő munkálatokról

Dr. Kisjuhász Gyula április első napján lépett be a Hírös Sport Nonprofit Kft. kötelékébe és átvette a Széktói Stadion létesítményvezetői pozícióját. Ezzel kapcsolatban készített vele interjút a kesport.hu.

KTE HUFBAU: Szalai Gábornak nagyon hiányoztak az edzések

Hétfőn újra edzésbe állt a KTE HUFBAU, a klub több óvintézkedést betartva elindította az edzéseket az erre lehetőséget adó kormányrendelettel összhangban.

Kesport Kávéház: Török László Kecskeméten és Tiszakécskén is letette névjegyét

Kecskemétről indult karrierje, de játékosként Tiszakécskén élte át legnagyobb sikereit, a megye I-től az NBI-ig menetelt a klubbal, melynek színeiben csak úgy szórták a gólokat elválaszthatatlan ékpárjával, Balla Mihállyal. Kecskeméten több mint 10 évig dolgozott edzőként, most újra kész arra, hogy belevágjon egy izgalmas kihívásba. Török Lászlóval beszélgettünk. 