Vasárnap a 113. Mezei Magyar Futó Bajnokságot rendezik Kecskeméten

A Magyar Atlétikai Szövetség Kecskemétet jelölte ki helyszínéül a mezei futó magyar bajnokságnak, melynek helye a Benkó Zoltán Szabadidőközpont lesz. A versenyt a favoritnak számító Palkovits István, illetve Adamik Zoltán, a KARC szakosztályvezetője is izgatottan várja. A jelenlegi vírushelyzetben minden részletre alaposan oda kell figyelni egy-egy sportesemény megrendezésénél, különösen így van ez egy olyan rendezvény […]
KARC-KESI: három dobogós hely az idény legnagyobb versenyén

A hétvégén Budapesten a BOK csarnok adott otthont Magyarország 2021. évi Fedettpályás Felnőtt Bajnokságának. A KARC-KESI fiatal atlétái jól álltak helyt az idény legnagyobb versenyén. Három dobogós helyet szereztek úgy, hogy két meghatározó kecskeméti atléta nem tudott rajthoz állni. Palkovits István még a covid-fertőzés után lábadozik, Fekete István pedig betegség miatt nem lehetett ott. A […]
Eredményesen “karcoltak” a fiatal kecskeméti atléták

Budapesten a BOK csarnokban rendezték a hétvégén az atlétika fedettpályás idény első magyar bajnokságát. Az U16-os ( serdülő) korosztály fiataljai két napon át vetélkedtek a bajnoki címekért. A KARC-KESI fiataljai sikeresen küzdöttek az igen népes mezőnyben ( pl. lány távolugrásban 66 induló volt!). Bajnoki címet és egy bronzérmet szereztek, mellette még hat döntős helyezést. Az idény […]
29 bajnoki címet szereztek az atléták 2020-ban – évértékelő

A koronavírus miatt ugyan nemzetközi versenyeken nem tudtak részt venni a KARC-KESI atlétái, de hazai szinten soha ilyen sikeres évük nem volt, mint a 2020-as. Adamik Zoltán vezetőedzővel foglaltuk össze az egyesület évét. A koronavírus miatt sok szempontból nehéz volt ez az év a sportéletben is, mennyire érintette ez az atlétikát? Az volt a szerencsénk, […]
Két bajnoki címet, két ezüstöt és egy bronzérmet hoztak a KARC-KESI fiatal atlétái Székesfehérvárról

Magyarország Újonc, Serdülő és Ifjúsági Többpróba Bajnoksága zárta a pályaidényt atlétikában.
Öt csapatbajnoki címet szereztek a KARC-KESI atlétái Székesfehérváron

Székesfehérvár adott otthont a Serdülő és Ifjusági Csapatbajnokságnak a hétvégén. A Karc-Kesi fiataljai remekeltek a versenyen, hiszen öt csapattal is bajnoki címet szereztek. Az ifi lányoknál bajnok lett a távolugró, a magasugró és a súlylökő csapat. A serdülő lányok mezőnyében a magasugró és súlylökő csapat örülhetett az első helynek. Az ifi fiúk két éremmel járultak hozzá a gyűjteményhez. Gerelyhajításban a második, távolugrásban a harmadik helyen végeztek. Az ifi lány korosztályban az ötösugró csapat hozott bronzérmet.
Tatabányán is remekeltek a KARC legfiatalabb atlétái

Tatabánya volt a helyszíne a legfiatalabb korosztály egyéni bajnokságának a hétvégén. A három napon át tartó versenyen az újonc (13 éves) és a serdülő (14-15 éves) korosztály legjobb atlétái mérkőztek meg egymással.
Kecskeméti sikerek a Szenior Atlétikai Országos Bajnokságon

Bajnoki címeket és dobogós helyezéseket “gyűjtöttek” a hírös városi szeniorok.
Palkovits István nagyon sajnálja, hogy elmarad a mezeifutó Európa-bajnokság – interjú

Palkovits nem tagadja, a lemondott versenyek és nemzetközi események erősen próbára teszik az ő motivációját is, hiszen minden versenysportolónak szüksége van a folyamatos megmérettetésekre.
Három arany-, két ezüstérem: Grosán Pál tarolt a szenior atlétikai OB-n

A Szpari dobóatlétája 2020-ban immár hét magyar bajnoki címmel büszkélkedhet.