Pap Mercédesz szerint harcos csapat lesz a KNKSE, a küzdéssel nem lesz gond – interjú
A Csurgóról igazolt átlövő portálunknak beszélt az eddigi karrierjéről, Kecskemétre igazolásának hátteréről és a csapat céljairól.
„Szeretnék még az élvonalban kézilabdázni” – interjú Orell Bettinával, aki Csurgóra igazolt
Orell Bettina a tavalyi szezon felénél elhagyta a GBB ZRT Kecskeméti NKSE gárdáját, hogy csatlakozzon az NB I/B-ben szereplő Kispest együtteséhez, ám azóta a kecskeméti születésű játékos ismételtlen csapatot váltott. A balszélső poszton bevethető kézilabdázó Csurgóra igazolt, ahol Skaliczki László lesz majd az edzője.