Sérülés miatt világbajnoki elődöntőről, megkérdőjelezhető döntés miatt olimpiáról maradt le – múltidéző nagyinterjú E. Kovács Károllyal
Azok után, hogy az előző héten E. Kovács Jánossal, az ikonikus kecskeméti judóssal készítettünk interjút, most bátyját, E. Kovács Károlyt is felkerestük. A két testvér óriási hatással volt egymásra, egymást motiválva kerültek feljebb és feljebb a ranglétrán. Erről E. Kovács Károly is mesélt, de múltidéző interjúnkban még szó esett a kezdetekről, a pályafutásáról, arról, hogy hogyan és miként maradt le balszerencsés módon az olimpiáról és egy világbajnokságról, valamint a mindennapjairól is szó esett.