Rögbi: Ki-ki meccset vív a KARC az Exiles csapatával

A hét végén igazi ki-ki mérkőzésre kerül sor a KARC és az Exiles csapatai között. A motivációk különbözőek; míg a hazaiak az élmezőnyben szeretnének maradni, addig az Exiles két tavaszi vereségét igyekezne feledtetni. Az ősszel a Kincsem Parkban parázs csatát vívott a két gárda, három sárga és két piros lap mellett végül 5 pontos budapesti győzelem […]
Vasárnap a 113. Mezei Magyar Futó Bajnokságot rendezik Kecskeméten

A Magyar Atlétikai Szövetség Kecskemétet jelölte ki helyszínéül a mezei futó magyar bajnokságnak, melynek helye a Benkó Zoltán Szabadidőközpont lesz. A versenyt a favoritnak számító Palkovits István, illetve Adamik Zoltán, a KARC szakosztályvezetője is izgatottan várja. A jelenlegi vírushelyzetben minden részletre alaposan oda kell figyelni egy-egy sportesemény megrendezésénél, különösen így van ez egy olyan rendezvény […]
29 bajnoki címet szereztek az atléták 2020-ban – évértékelő

A koronavírus miatt ugyan nemzetközi versenyeken nem tudtak részt venni a KARC-KESI atlétái, de hazai szinten soha ilyen sikeres évük nem volt, mint a 2020-as. Adamik Zoltán vezetőedzővel foglaltuk össze az egyesület évét. A koronavírus miatt sok szempontból nehéz volt ez az év a sportéletben is, mennyire érintette ez az atlétikát? Az volt a szerencsénk, […]
Ismét rögbi dömping Kecskeméten!

A hosszú hétvége szombatján, délelőtt 10 órától az NB II csúcsderbije következik, melynek keretében a KARC és a Szentes közös alakulata, a Szekerce látja vendégül a listavezető Nagykőrösi Honfoglalókat a Széktói Stadion Atlétikai Centrumában.
Szombaton rögbi dömping lesz a Széktói Stadion Atlétikai Centrumában

Délelőtt 10 órától a fiataloké lesz a főszerep a Nemzeti Utánpótlás Bajnokság második fordulóját rendezik ugyanis U16 és U14 korosztályokban. 14 órától kerül sor a Nemzeti Bajnokság 1. osztályának örökrangadójára, a KARC és az Esztergomi Vitézek összeütközésére.
Öt csapatbajnoki címet szereztek a KARC-KESI atlétái Székesfehérváron

Székesfehérvár adott otthont a Serdülő és Ifjusági Csapatbajnokságnak a hétvégén. A Karc-Kesi fiataljai remekeltek a versenyen, hiszen öt csapattal is bajnoki címet szereztek. Az ifi lányoknál bajnok lett a távolugró, a magasugró és a súlylökő csapat. A serdülő lányok mezőnyében a magasugró és súlylökő csapat örülhetett az első helynek. Az ifi fiúk két éremmel járultak hozzá a gyűjteményhez. Gerelyhajításban a második, távolugrásban a harmadik helyen végeztek. Az ifi lány korosztályban az ötösugró csapat hozott bronzérmet.
Tatabányán is remekeltek a KARC legfiatalabb atlétái

Tatabánya volt a helyszíne a legfiatalabb korosztály egyéni bajnokságának a hétvégén. A három napon át tartó versenyen az újonc (13 éves) és a serdülő (14-15 éves) korosztály legjobb atlétái mérkőztek meg egymással.
Palkovits István nagyon sajnálja, hogy elmarad a mezeifutó Európa-bajnokság – interjú

Palkovits nem tagadja, a lemondott versenyek és nemzetközi események erősen próbára teszik az ő motivációját is, hiszen minden versenysportolónak szüksége van a folyamatos megmérettetésekre.
Rögbi: KARC-diadal az első fordulóban

Az utolsó pillanatig akadt fejtörés az összeállítást illetően.
301 nap után újra pályán a KARC rögbisei!

Az elmúlt két hónapban bár volt lehetőség tojáslabdázásra az Olimpiai 7-es bajnokság és a Balatoni Strandrögbi Fesztivál okán, de az igazi küzdelmek, a szikrázó csaták szeptember 5-én szombaton, majd egy év kényszerpihenő után indulhatnak újra.