A második helyezettel csap össze a Kecskeméti KC

A Női kosárlabda Amatőr NBI. “Zöld” csoportjának huszonkettedik fordulójában, a Szombathelyi Egyetem csapatát fogadja a Kecskeméti KC. A találkozóra szombaton 17:30-kor, a Mercedes Akadémián kerül sor. A kecskemétiek remek formában voltak az előző fordulóig, ahol balszerencséjükre az utolsó pillanatokban kikaptak a Törekvéstől, három ponttal. Ha azon a meccsen nyernek, két helyet is előre ugorhattak volna […]

Nagyon szoros meccsen, az utolsó percben vérzett el a Kecskeméti KC

A Női kosárlabda Amatőr NBI. ‘Zöld’ csoportjának huszadik fordulójában a fővárosi Törekvés SE-t fogadta hazai pályán a Kecskeméti KC. Izgalmas küzdelmet hozott a mérkőzés, amelyből végül a vendégek kerültek ki győztesen, 69-67-re nyertek.  Az első etapban a vendég együttes szerezte meg az első pontokat Svábi révén, melyre Bibok válaszolt rögtön, 2-2. Védekezésben egyik csapat sem […]

Visszavágna a Törekvés SE-nek a Kecskeméti KC

A női amatőr kosárlabda NBI. Zöld csoportjának huszadik fordulójában, a fővárosi Törekvés SE-vel csap össze a Kecskeméti KC. A találkozó délelőtt tizenegy órakor lesz, a Mercedes Akadémián, Kecskeméten. A kecskemétiek remek szériában vannak az utóbbi időben, játékuk teljesen megújult, hibáikat többé-kevésbé sikerült javítaniuk és ehhez eredményesség is párosul. A hírös városiak nem nyertek még ebben […]

A második félidőben nyerte meg a meccset a Kecskeméti KC

A Női Amatőr NBI. Zöld csoport 19. fordulójában a fővárosi ELTE Fortis otthonába látogattak a hírös városi kosaras lányok. Az első két negyedben a házigazdák voltak jobbak, aztán fordult a kocka és nyerni tudott a Kecskemét, 57-48-ra.  Az első felvonásban Fekete kezdte meg a pontgyártást, egy ziccert értékesített, 0-2. Nagyi és Kiss A. révén gyorsan […]

Nehéz mérkőzés vár a Kecskeméti KC-ra

A Női kosárlabda Amatőr NBI. 19. fordulójában a fővárosi ELTE Fortis vendége lesz a Kecskeméti KC. A találkozóra március 7-én, vasárnap, 14:30-kor, a Gabányi László Sportcsarnokban kerül sor. A hírös városiak az utóbbi pár meccsen nagyon magukra találtak, több nem várt eredmény is született meccseiken. A listavezető MTK ellen 3 negyeden keresztül vezettek, csupán az […]

Érvényesítette a papírformát a BKG ellen a Kecskeméti KC

A női kosárlabda Amatőr NBI. Zöld csoportjának 18. fordulójában az utolsó helyezett BKG Príma Akadémia II-t fogadta a Kecskeméti KC. A hírös városiak esélyeshez méltó módon hamar pontot tettek a meccs végére, 84-42-re nyertek. Az első negyedben Fekete középtávolija után már 5-0 állt az eredményjelzőn, ami megadta a meccs alaphangját. Levente ziccerével még felzárkózott 3-ra […]

Az utolsó helyezettet fogadja a Kecskeméti KC

A Női Amatőr NBI. Zöld csoportjának 18. fordulójában a szigetszentmiklósi BKG Príma Akadémia II. csapatát fogadja a Kecskeméti KC, vasárnap 15:00-kor a Mercedes Benz Akadémián, Kecskeméten.  A  kecskemétiek annak ellenére, hogy kétszer kikaptak egymásután, remek formában vannak. Az előző fordulóban sikerült megszorongatnia a listavezető MTK-t a hírös városiaknak, az utolsó negyedben véreztek el. Nem valószínű, hogy […]

Az utolsó negyedben vérzett el a listavezető ellen a Kecskeméti KC

A Női Amatőr NBI. Zöld csoportjának 17. fordulójában, a listavezető TFSE-MTK U23-as csapatát fogadta hazai pályán a Kecskeméti KC. Nagy meglepetésre 3 negyeden keresztül a Kecskemét volt jobb, de végül fordítani tudtak a vendégek, megnyerték a meccset 74-60-ra.  Az első etapban remekül védekezett mindkét együttes, ennek köszönhetően csupán a 2. percben landolt először a gyűrűben […]

Az első helyezettel csap össze a Kecskeméti KC

A Női kosárlabda Amatőr NBI. Zöld csoportjának 17. fordulójában, a TFSE-MTK U23 csapatát fogadja a Mercedes Benz Akadémián a Kecskeméti KC, vasárnap 16:00-kor. A kecskemétiek zsinórban nyertek két meccset, és elkezdtek felfelé lépkedni a tabellán, aztán jött a Törekvés SE elleni mérkőzésük, ahol épphogy, az utolsó másodpercekben maradtak alul 3 ponttal a fővárosiakkal szemben, 70-67-re. […]

Nem tudta tovább folytatni győzelmi sorozatát a Kecskeméti KC

A Női Amatőr NBI. Zöld csoport 5. fordulójából elhalasztott mérkőzést csütörtökön pótolta a Törekvés SE és a Kecskeméti KC. A találkozó szoros küzdelmet hozott, végül a fővárosiak nyertek 3 ponttal 70-67-re.  A találkozót a hazaiak kezdték jobban, Dobos kosarával már 6-0 állt az eredményjelzőn, Bibok ziccerével és Urbán 3-asával viszont gyorsan felzárkózott a Kecskemét, 6-5. […]