Kesport Kávéház: Továbbra is az NBI-ben tervezi a jövőt dr. Vercz Tamás

Az SG Kecskemét Futsal Club májusban ünnepli 5 éves fennállását, melyet az NBI-es szerepléssel tettek teljessé. Ahogy a járványhelyzetben minden klub és bajnokság sorsát illetően sok a kérdés, úgy nincs ez másként a kecskeméti együttesnél sem, ám dr. Vercz Tamás, az együttes elnöke igyekszik minden forgatókönyvre felkészülni, ennek apropóján beszélgettünk vele hosszabban.

Kesport Kávéház: Gyagya Attila sose adta fel, erre nevelné a fiatalokat is 

A KTE korábbi labdarúgója 9 évig futballozott Kecskeméten, az első láncszemei közé tartozott az „aranygenerációnak”. Gyagya Attila megjárta a poklot is, mielőtt a sikerek elérték volna, hiszen az NBI-ig, illetve a kupagyőzelemig nagyon rögös utat kellett bejárnia, főleg Magyarországra kerülve.

Kesport Kávéház: Bíró Balázs egyszer edzőként is letenné névjegyét Kecskeméten

A KTE-Piroska Szörp csapatkapitánya sajnálja, hogy így ért véget számukra – ki tudja meddig – a 2019/2020-as szezon, hiszen így könnyen lehet, hogy egy ünneplés lehetősége is elveszett. A csapat gólvágója és motorja nem titkolja, nagyon élvezi az edzősködést az utánpótlásban, idővel felnőtt szinten is ezen a pályán képzeli el magát.

Kesport Kávéház: Gombos Zsolt a munkában és az őszinteségben hisz

“A focinak szerintem az lenne a jó, ha feszített tempóban tudnánk folytatni a bajnokságot mondjuk május elejétől legkésőbb. Én a heti két meccsnek is örülnék, hiszen két forduló ment le, ennyiből én is keveset tudok leszűrni a jövőre nézve a játékosokról.”