Csak az utolsó negyedet tudta megnyerni a KKC, de ellenfele addigra már eldöntötte a találkozót

Vasárnap a negyedik helyezett DVTK Miskolc U23 csapatához látogatott a Kecskeméti KC a női kosárlabda amatőr NB I-ben. A mérkőzés első negyedének végén nagyon beragadtak a hírös városiak, és a hátrányukat már nem tudták ledolgozni (84-61).  A mérkőzést fej-fej mellett haladva kezdték a csapatok, a kecskemétieknél az első pontokat Bibók szerezte, majd Kiss Virág nagyszerű […]

Hosszú idő után először gálázva nyert a Kecskeméti KC

Az Amatőr Női NBI. Zöld csoportjának 11. fordulójában a Kecskemét a Szolnokot fogadta hazai pályán, a hírös városiak nagyon simán, 86-29-re nyerték a meccset. Az első etapban 4-4-ig fej-fej mellett haladt a két együttes, majd rákapcsolt a Kecskemét; és Kiss, valamint Burján révén 6 egységgel elhúzott, 12-6. Frank és Emel pontjaival még sikerült felzárkóznia 2-re […]

A hétvégén kétszer is pályára lép a Kecskeméti KC

A Női Amatőr NBI. Zöld Csoportjának 12. fordulójában a Szegedi Kosárlabda Egylettel csap össze a Kecskeméti KC, vasárnap 16:00-kor, az Etelka sori csarnokban.  A kecskemétiek ezen a hétvégén rendkívül nehéz helyzetben vannak, hiszen 2 mérkőzést is kell játszaniuk egymásután. Előbb a 10. helyen álló Szolnokot fogadják – ezt a találkozót élőben közvetítjük- majd a nehezebb […]

,,Csupán egy labdára és egy gyűrűre van szükség” – KKC évértékelő

A 2020-as év nem volt unalmas a Kecskeméti Kosárlabda Club számára, hiszen a koronavírust követő leállás után osztályt is váltottak a hírös városi kosaras lányok. A kialakult helyzetről, és az egész éves munkáról a jelenlegi csapatkapitányt, Burján Biankát, és a vezetőedzőt, Kónya Leventét kérdeztük. A KKC a 2020/21-es szezont már nem a Piros csoportban kezdte […]

Kulcsjátékosai nélkül nagyarányú vereségbe futott bele a Kecskeméti KC

A 4. helyezett Dávid Kornél Akadémiával csapott össze a Kecskeméti KC a Női Amatőr NBI. Zöld csoportjának 10. fordulójában. A meccset nagyon simán nyerték a hazaiak, 71-36-ra. Meglepően jól kezdte a találkozót a Kecskemét, egészen a negyed feléig birtokolták a vezetést a hírös városiak, 6-7. Az etap második felére azonban elfogyott a lendület és 5 […]

A dobogóra pályázó Dávid Kornél Akadémiához utazik a KKC

A Női Amatőr NBI. 10. fordulójában a székesfehérvári Dávid Kornél Akadémiával csapnak össze a kecskeméti női kosarasok, vasárnap 16:00-kor az MKOSZ Sportcentrumban, Székesfehérváron. Mindenképp a hazaiak várhatják esélyesként ezt a találkozót, hiszen 7 meccsükből eddig 5-öt megnyertek, és csak 2-t veszítettek el. A fehérváriak tavaly -a KKC-hoz hasonlóan- még a Piros csoportban vitézkedtek, ahonnan kiestek ugyan, […]