Különös döntések mentén – leikszelt a Váccal a KTE HUFBAU

Vasárnap délután a kiesés elől menekülő Vác gárdáját fogadta a Széktói Stadionban a KTE HUFBAU labdarúgócsapata az NB III. Közép-csoportjának 23. fordulójában. Az első félidőben vezetést szerzett a Kecskemét, ám a második játékrész első perceiben érthetetlen kiállítást kapott Tóth Dániel, majd pár perccel később az így emberelőnybe kerülő Vác egy potyagóllal ki tudott egyenlíteni, 1-1. […]
Kesport TV: Bemutatjuk a KTE HUFBAU új igazolását, Nagy Istvánt

Rutinos támadó középpályással erősítette meg keretét a KTE HUFBAU, Nagy István NBI-es ezüstéremmel, Ligakupa sikerrel, illetve rengeteg NBII-es góllal és gólpasszal a háta mögött érkezett meg a klubhoz. Elmondása szerint már most megüti a másodosztály szintjét a KTE.
A jó folytatásban bíznak a KTE HUFBAU-nál – évértékelő

Felemás éve volt a KTE HUFBAU-nak, hiszen a tavaszi szezon szinte teljes egészében törlésre került, nyáron azonban nagy átalakuláson esett át a csapat, aminek köszönhetően a tabella élén telelhetnek az NBIII. közép csoportjában. Gombos Zsolt vezetőedző szinte napra pontosan egy éve állapodott meg a KTE-vel, így számára a szó szoros értelmében is egy teljes év […]
Gyászhír: Elhunyt a KTE korábbi edzője, Szabó Zoltán

Mély fájdalommal és megdöbbenéssel értesültünk róla, hogy 2020. december 15-én, 49. életévében elhunyt a KTE korábbi edzője, Szabó Zoltán. A legutóbb Topolyán sikert sikerre halmozó szakember 2007 nyarán még Tomiszlav Szivics segítőjeként érkezett Kecskemétre, majd 2008 nyarán történelmi sikerként NBII-es bajnoki címet és feljutást ünnepelhetett a KTE-vel. Az NBI-be is követte a csapatot, Tomiszlav Szivics […]
Egyetlen góllal verte a Kisvárda a KTE HUFBAU-t

A KTE HUFBAU NBI-es csapattal találkozott a MOL Magyar Kupában, ellenfelük a Kisvárda Master Good volt a Széktói Stadionban. Gombos Zsolt csapata emelt fővel tudott búcsúzni a sorozattól, a hiányzók miatt több fiatal is debütált.
KTE HUFBAU: Több helyzet, stabil védekezés, siker Körösladányban

A KTE HUFBAU a bajnokság 14. fordulójában az újonc Körösladány otthonában lépett pályára. A Kecskemét jó játékkal rukkolt elő, több helyzetet is kidolgozott, amiből hármat értékesített.
Ismét erődemonstrációt tartott a KTE HUFBAU

Az utolsó helyen álló Majosi SE-t fogadta a KTE HUFBAU. A lila-fehér alakulat továbbra is őrzi veretlenségét hazai pályán, ezúttal is simán, 5-0-ra nyerte meg a mérkőzést.
Negyedik a KTE HUFBAU – NB III. Közép csoport összefoglaló

Az NBIII. közép csoportjának szerdai játéknapján elmaradtak az igazán nagy meglepetések, a 7. fordulóból egy mérkőzést, a Honvéd II. – ESMTK-t elhalasztották. A KTE HUFBAU a negyedik áll jelenleg, vasárnap 19:00-kor a Majos elleni hazai mérkőzéssel folytatódik a szezon.
Ma Hódmezővásárhelyről hozná el a pontokat a KTE HUFBAU

A KTE HUFBAU ismét hétközi bajnoki mérkőzésre hangol, hiszen ma az újonc Hódmezővásárhelyi FC vendége lesz. A ‘Vásárhely jól kezdte a szezont, hazai pályán eredményesek is, így a Kecskemétnek nem lesz könnyű dolga, de mindenképpen elhozná idegenből az első pontokat.
Galéria: A KTE HUFBAU – Újpest FC II. mérkőzés képekben

Fotók: Réti Attila